Kalász Márton legjelentősebb életműve költészete, emellett kortárs német költőktől való műfordításai és prózai írásai is számottevőek. Német írókat, Günter Kunert, Franz Fühmannt és Günter Grasst is fordította. Önéletrajzi ihletésű Téli bárány (1986) című regénye, melyben gyermekkori emlékeit eleveníti meg.

Kalász Márton 1934. szeptember 8-án született Krisztmann Márton néven a Baranya megyei Sombereken. Tízéves koráig csak németül beszélt.

Egyszerre német is vagyok és magyar is vagyok. Van egy anyanyelvem, a német, és van egy szellemi anyanyelvem és habitusom, amely összeköt engem a magyar kultúrával

− vallotta. Életét végigkísérte német gyökereihez való ragaszkodása: fordított és lektorált német szövegeket, többször járt Berlinben ösztöndíjasként, dolgozott a berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársaként (1971-1974) és a stuttgarti Magyar Kulturális- és Tájékoztatási Központ igazgatójaként (1990-1994).

Pályáját népdalszerű versekkel kezdte, első nagy műve, a Viola d'amour (1969) száz nyolcsoros páros rímű versben egy szerelem belső regényét mondja el. Szállás (1978) című kötetétől kezdve verseiben sok a kihagyásos mondat, és gyakori a ritka, régies vagy tájszó. Az imádkozó sáska (1980) című kötet versei pedig a világvárosban élő felnőttről szólnak, akiben a vidéki ősök hagyománya él tovább. 

Merész szórendje, mondatszerkesztése feszültséget kelt, és a nyelvteremtés izgalmát érzékelteti. Sorai olykor nemcsak többféleképpen értelmezhetők, hanem többféleképpen olvashatók is. 

Kalász Márton nevét a legtöbbet az Írószövetség 2004-es válságakor emlegették, melynek 2001 és 2007 között volt elnöke. Az írók közötti polémia azzal kezdődött, hogy Döbrentei Kornél egy tüntetésen antiszemita kijelentéseket tett, mire 25 író levélben fordult Kalászhoz mint az Írószövetség elnökéhez, hogy Döbrentei kijelentéseitől határolódjon el. Mivel ez nem történt meg, az írók sorra léptek ki a szervezetből, először Parti Nagy Lajos, később Nádas Péter. 

Kalász Márton művei megtalálhatóak a Digitális Irodalmi Akadémia adatbázisában. 

Emlékezzünk rá egy karácsonyi verssel. 

Karácsonyi ének

Nyűg feszült az adventi szelekre,

torsok hegyén bukdosnak tovább;

harangszóval, danával repesve

ujjong a csillámterhes világ.

Hófátylak közt sárga fény szivárog,

a zsalut minek behajtani,

összegyűlnek a háromkirályok

s a juhászok ivadékai.

Istenfiát nem dörgöli szalma,

lám, jó szagú vásznak közt örül;

szájmuzsika, pici tűzhely, alma

sorakozik jászola körül.

S a szegények dödörésznek lágyan,

sültjükön fenyőfa hajlik át −

viasz serceg, a küszöb havában

angyaltérdhez bújnak a kutyák.

(Borítókép: Kalász Márton Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár a Magyar Írószövetség fővárosi székházában 2016. december 8-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)