Index Vakbarát Hírportál

Már több mint 100 ezren megnézték az első magyar karácsonyi vígjátékot

2021. december 30., csütörtök 10:15

Újabb magyar filmnek sikerült áttörnie a százezres nézőszámot – számolt be az MTI. Ez a Nagykarácsony című alkotás. A mozifilm a

Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

A produkcióra csaknem 110 ezren váltották már jegyet, így idén ez a legnézettebb film az intézet segítségével készült alkotások közül.

A filmet Tiszeker Dániel rendezte. A romantikus elemeket és a humort ötvöző játékfilmben többek között Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Szerednyey Béla, Hernádi Judit is feltűnik.

A film Arnoldról, a lelkes tűzoltóról szól, aki szeretné megkérni a barátnője kezét. A romantikus esemény azonban katasztrófába torkollik: nem csak a szívét törik össze, hanem egy furcsa baleset hatására még tériszonyos is lesz. Ez nem a legelőnyösebb tulajdonság, ha az ember hivatásául a tűzoltó szakmát választja, így a hoppon maradt férfit egy karácsonyi vásárba száműzik tűzvédelmi ügyeletesnek.

Az IMDB szerint csak idén több mint 200 karácsony témájú filmet mutattak be világszerte. Ez csaknem kétszer annyi, mint 2016-ban, és négyszer több, mint 2011-ben.

Rovatok