Ha el akarjuk kerülni a szilveszteri bulifilmek jól ismert csapdáit, érdemes egy mozit előkotornunk az emlékeinkből, amely ugyan e jeles napon játszódik, mégsem felejtjük el másnapra. Szörény Rezső BUÉK! című opusa ebből a szempontból telitalálat. Egyszerre tükrözi vissza a lankadó szocializmust és az értelmiségi réteg rezignáltságát.
A film hősei vegyészmérnökök, akik éppen egy másfél éves program lezárásán vannak túl, amelyet egy háromnapos iszogatással ünnepelnek meg. Ehhez a projekthez szakmai előmenetelt is nyújtott vállalatuk nemrég leköszönt igazgatója, az új direktor (Haumann Péter) viszont kevésbé bizakodó ennek a munkafolyamatnak a sikerében.
A saját magunk programjában meg kellett pályázni a saját állásunkat. Ez nem infantilis vicc?
– szegezi neki a dirinek a költői kérdését Perjés (Bujtor István alakításában). Nem szül jó vért, hogy a baráti társaság tagjait külön-külön hívják be magukhoz a vállalat nagy hatalmú vezetői, amivel egymás ellen is hangolják őket.
A FILM KITŰNŐEN TÜKRÖZI VISSZA A KORSZAK PANGÁSÁT, A ’68 UTÁNI KIÁBRÁNDULT ÉRTELMISÉGET ÉS MÉG 1956-RÓL IS ESIK PÁR SZÓ.
Perjés azzal kérkedik, hogy egy gellert kapott lövedék megsebesítette, amivel jó eséllyel pályázhatott volna a kocsmai kvázi Dózsa László-címre, ha létezett volna már ilyen „terrorházi történészi rang” akkoriban. Tipikus az a tónus is, amelyben maguknak akarják bemagyarázni a szereplők, hogy ők tulajdonképpen jól érzik magukat így. Itt óhatatlanul beugrik Hofi Géza bon mot-ja, amikor az ’56-os disszidens megkérdi itthon maradt rokonait: „Hogy érzitek magatokat? Jól. Bővebben? Nem jól.”
A lakásban játszódó epizódban rögtön megkezdődik az egymás zsebében turkálás és a baráti ledorongolás, amiért egy Zsiguli árát is képesek voltak beleölni egy társbérleti lakás felújításába. Gyuszi (Bálint András) pedig a Trabantra félretett pénzt tapsolta el, amelyet házsártos neje (Esztergályos Cecília) természetesen felhánytorgat neki. Házasságuk mély krízisbe jutott, amelyet alkohollal és tánccal igyekeznek feloldani, persze nem egymás partnereként. A szemrevaló Kati (Bodnár Erika) meg is kérdi kollégáját, aki eddig nem tört Fred Astaire babérjaira, hogy mitől kapott kedvet egy kis csörgéshez.
A táncnál jobban csak a kis feleségem nagy pofáját utálom
– hangzik a velős válasz.
A zárójelenetben a vegyészek a laborjukban kötnek ki, ahol már senki sem szomjas. Gyusziról ekkor derül ki, hogy suttyomban belépett a pártba. Amikor kérdőre vonják, zavarba jön, és már ömlik is belőle önfelmentő bullshit:
Miért? Nem mondtam még nektek? Úgy gondoltam, hogy ez tisztességesebb, mint kívülről pofázni.
Nyilván a karriervágy felülemelkedett hősünkben, amihez gyorsan igyekezett sorvezetőt találni.
Mindenesetre az MSZMP-tagság megszerzése a hetvenes évek végén már láthatóan kevés katarzissal párosult.
Szörény Rezső alkotása abból a szempontból is kiváló, hogy nemcsak a korrupt rendszerről rántja le a fátylat, hanem a hétköznapok középosztálybeli szereplőiről is, akik így vagy úgy, de belesimulnak a szürke szocialista rögvalóságba, forradalmaik réges-régen elzúgtak, ha egyáltalán léteztek valaha. Önbecsapásokkal tarkított párkapcsolataik és törékeny barátságaik tükrében egyértelművé válik, hogy a hősök ideje a szabadságharc bukása után két évtizeddel már lejárt, maradt a szürke, megreformálhatatlan rezsimben való feloldódás egy kis életközepi krízissel megfűszerezve. A filmben nincsenek nagy fordulatok, hiszen olyanok a hetvenes évek Magyarországán sem voltak, az egyetlen felüdülést ebben az esztendőben a Szent Korona hazahozatala és az Argentínában rendezett labdarúgó-világbajnokságra történő kijutásunk jelentette.
Bujtor Istvánt kifejezetten felüdülés látni a lézengő, félalkoholista műszaki értelmiségi szerepében.
Igaz, ekkor még nem éghetett rá Ötvös Csöpi figurája. Kitűnő alakítást nyújt Gyuszi kiábrándult felesége szerepében Esztergályos Cecília is, aki ez idő tájt minőségi magyar filmek emlékezetes arca volt. Érthetetlen, hogy miért 1985-ben láttuk őt utoljára filmvásznon (a kultikus Meteóban). A kisstílű karrieristát alakító Bálint András és Bodnár Erika is remekül bújik bele karakterük bőrébe, de még a kisebb szerepekben is olyan legendás színészek tűnnek fel, mint Haumann Péter és Márkus László.
Szörény Rezső neve kevéssé maradt fenn a köztudatban, holott kiváló rendezőről beszélünk, aki sajnos igen kevés alkotási lehetőséget kapott a szocializmusban, a rendszerváltást pedig csak néhány évvel élte túl. A BÚÉK! viszont az érdeklődés homlokterébe került 2018-ban egy igen szerencsétlen és tiszteletlen címadás miatt. A hatalmas sikert arató Teljesen idegenek című olasz mestermű megfilmesítési jogát számos országnak eladták, a magyar változat pedig pontosan azt a címet kapta, mint az 1978-as mozgókép. Ez kicsit sem szerencsés azonos országban készült filmek esetén, főleg akkor nem, ha ennyire jól sikerült a korábbi alkotás, a „névrokon” pedig csak egy feledhető remake.
A dalcímeknél való egyezés harminc évvel ezelőtt kisebb galibát kavart a Metallica és a U2 esetében, hiszen mindkét zenekar egyik legismertebb számáról van szó, amelynek címe One. James Hetfield és Bono mindaddig nyugodtan alhat, amíg a Kossuth-díj kapujában veszteglő Majka papa nem készít ugyanilyen címen egy még erősebb hazai slágert egy autentikus rapbetéttel, amely pár hét alatt a YouTube-on habkönnyen előzné meg kattintások terén a két abszolút klasszikus szerzeményt...
(Borítókép: Szörény Rezső [k] rendezi Kútvölgyi Erzsébet és Boroska Tibor amatőr színész jelenetét az Idegen arcok című film forgatásán 1973-ban. Fotó: Friedmann Endre / MTI)