Index Vakbarát Hírportál

Új önkéntes nagykövete van Budapestnek: Milla Jovovich

2022. január 1., szombat 10:51 | aznap frissítve

Valószínűleg az utóbbi negyedszázad legeredetibb, legkevésbé közhelyes színésznője – és szupermodellje – Milla Jovovich. A meglehetősen nehezen kibogozható identitású sztár a közelmúltban forgatott whiskyreklámja apropóján adott interjút a Roadster magazinnak, ahol az egekig magasztalta Budapestet. Jó olvasni a díva dicsérő szavait.

Most akkor valójában hová tegyük Milla Jovovichot?

Kijevben, a mai Ukrajna fővárosában jött a világra 46 éve egy Bogdan Jovovics nevű szerb orvos és egy Galina Loginova nevű szovjet-orosz színésznő gyermekeként, kisgyermekkorát Moszkvában, anyja szülővárosában töltötte, ahogy ő maga elmondta, „véletlenül” született Kijevben, mert éppen ott tartózkodott a család. Aztán amikor Milla ötéves lett, a família Londonba emigrált, később továbbálltak Sacramentóba, majd Los Angelesbe. Kezdetben szovjet, majd orosz állampolgár volt, 1994 óta pedig amerikai. Ja, és nem árt tudni, hogy apai ágon a montenegrói Vaszojevics klán sarja. Ennek a klánnak a történészek szerint hegylakó albánok az ősei, talán onnan eredeztethetők Milla harcias génjei, hiszen több mint harmincéves filmes karrierje során megannyi akciómozinak volt a főszereplője. (Már tizenöt évesen berobbant a Visszatérés a Kék lagúnába című, amúgy erősen közepes filmmel, amelynek egyik-másik jelenetében anyaszült meztelen volt, akárcsak az eredeti moziban Brooke Shields.)

Persze a korszakos alkotások (Az ötödik elem, Jeanne D’Arc) mellett a reklámfilmeket sem hanyagolja, itt van például a legutóbbi, a Johnny Walker-szpot, amit harmadik férje és három gyermekének apja, Paul W. S. Anderson rendezett. 

A szpot a márka jelmondata (Less talking, keep walking, azaz Kevesebb duma, több mozgás) jegyében született, és jól tetten érhető benne Jovovich dinamikus egyénisége.

A Roadster magazinnak adott interjúban a színésznő elismerte, ma már kevésbé foglalkoztatja az utazás, mert éppen eleget utazott már életében a rengeteg forgatás közben, és manapság számára az a poén, ha otthon maradhat férjével és a három gyerekükkel.

„Hogy őszinte legyek, mostanában nem utazom szívesen, és ebben nyilván benne van az is, hogy a munkám miatt egész életemben rengeteget utaztam. Mostanában a legnagyobb szórakozás az, ha itthon lehetek. Három gyermekem van, és ez nagyon bonyolulttá tett mindenféle utazást, egyszerűen sokan vagyunk. Amikor még csak a férjem és én voltunk, akkor minden szuperkönnyű volt, csak fogtunk magunkat, és elruccantunk valahová, mondjuk Mexikóba, vagy csak csináltunk valami laza dolgot a hétvégén. Ma ez már nem így működik. Három gyermekkel nincs spontaneitás, mindent előre meg kell szervezni” – fogalmazott.

A háromgyermekes anya meglepő kijelentést tett: életében eddig csupán egyetlenegyszer utazott úgy, hogy nem volt semmi dolga, nem forgatott, csak a kikapcsolódásra tudott koncentrálni: amikor 16 évesen kiruccant Görögországba lazítani.

Szóba került, hogy idén lesz 25 éves emblematikus filmje, a Luc Besson (későbbi második férje) által rendezett Az ötödik elem. Ennek apropóján megkérdezték tőle, mit csinálna másképpen, ha megint 22 éves lenne, mint amikor Bruce Willisszel a filmet forgatták.

„Sokkal lazább lennék, élvezném az életet, figyelmesebb lennék a környezetemben lévő emberek iránt ahelyett, hogy a saját drámáimmal foglalkoznék megszállottan” – mondta, pedig sohasem tűnt túlságosan görcsösnek, magába fordulónak...

Jovovich beszélt az obligát témáról, a koronavírus-járvány okozta kényszerű lezárásokról is. Érdekes módon neki majdhogynem kapóra jött a lockdown.

„Akkor született a harmadik gyerekünk, amikor beütött a pandémia, így rengeteg időt tölthettem otthon a kicsivel, és ez nagyon jó. Az már kevésbé, hogy a két nagyobb gyerek nem tudott iskolába járni, nem tudtak együtt lenni a barátaikkal” – fogalmazott.

És akkor a poén: 2017-ben Budapesten forgatták Az újoncok (The Rookies) című kínai filmet Millával a főszerepben. Természetesen megkérdezték a színésznőt, milyennek találta fővárosunkat. A válasza tömören: fantasztikusnak. Bővebben pedig:

Budapestet egyszerűen lenyűgözőnek találtam, és kiemelném, hogy én aztán rengeteg helyen dolgoztam a világban. Szeretetre méltó, civilizált, az ételek csodálatosak, az emberek bájosak, egy igazi kozmopolita nagyváros. A hangulata könnyednek tűnt, és határozottan egy boldog város benyomását keltette bennem. Több olyan kelet-európai nagyvárosban dolgoztam, amely nagyon sötétnek tűnt a szó emocionális értelmében véve. Úgy tűnt nekem, hogy a város profitál a virágzó filmiparból, a bevételek egy részét pedig arra fordítják, hogy fejlesszenek, és megfelelő körülményeket teremtsenek kozmopolita emberek számára. Lenyűgözőek a hotelek, fantasztikusak az éttermek, olyan érzése van az embernek, hogy egy bámulatos városban jár. Én boldog lennék, ha újra Budapesten kellene forgatnom, mert van olyan, hogy meghallom, hol fogunk dolgozni, és tudom, hogy abban a városban aztán tényleg semmi sincs. Budapest ugyanakkor kész élvezet!

Meglehet, született kelet-európaiként ilyen hízelgő a világsztár véleménye fővárosunkról, bár a régió többi városáról elég lesújtóan fogalmazott. Mindegy is, jólesik hallani az önzetlen dicséretet!.

(Borítókép: Milla Jovovich 2021. november 4-én. Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images)

 

Rovatok