Vecsei H. Miklós a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Tompa Gábor Hamlet-rendezésében játszotta a címszerepet. Komoly létkérdésekről a Nézőpont műsorában beszélgettek vele – szúrta ki a Színház Online.

A Biblia utáni második írott csodának Shakespeare-t tartja Vecsei H. Miklós, legalábbis ezzel magyarázza, hogy a híres drámaíró szövegei mögött több van egyértelmű gondolatoknál. Hiszen négyszáz évvel műveinek születése után még mindig bőven elég gondolkodni- és megfejtenivalót nyújtanak darabjai a színészek számára, mintha papírra vésett betűi mögött megbújna egy szakrális dimenzió.

Mindenki tükörbe néz, mikor Shakespeare-t olvas, nem egy történetet. Mindenki saját magával találkozik.

Vecsei Miklós elárulta, hogy olvasópróbákra nem prekoncepcióval felvértezve érkezik, szereti megvárni, hogy a rendező, illetve a dramaturg ismertesse elképzeléseit. Majd ezekkel összevetve saját gondolatait a metszéspontokon indul el, onnan közelít a szerep felé. Hamletről tudta, hogy egy nagy szerep, ezenkívül pedig számtalan feldolgozásban találkozott már különböző Hamlet-karakterekkel. Majd ahogy haladtak előre a próbák, akkor döbbent rá, hogy a szerep nagysága és különlegessége abban rejlik, hogy mindenkiben megtalálhatók Hamlet jellemvonásai, ám nem jósága, inkább késztetése, hogy megtalálja a saját igazát, lehet az az elem, amitől a mai napig érvényes.

A kérdésre, hogy vajon miért pont ő kaphatta meg ezt a szerepet budapesti színészként, miközben Kolozsvár is dúskál a tehetséges fiatalokban, Vecsei Miklós felfedte erdélyi kötődését. Négy nagyszülője is erdélyi, gyerekkorának nyarait Gyimesfelsőlokon töltötte, így Erdélyt is otthonának tekinti. Ezekből kiindulva tartozásának érezte nagyszülei felé, hogy az erdélyi kultúrában is szerepet vállaljon, aminek most eleget tett.

A színész tőle szokatlan módon magánéletéről is beszélt. Felidézte, testvéreivel egy konzervatív keresztény családban nőtt fel. A szülei tizenegy éves korában elváltak, amitől kiszolgáltatott és nehéz helyzetbe kerültek, és viszonylag hamar kellett felnőniük. Ez pedig egy olyan útra sodorta a színészt, amit utólag nem érez önazonosnak. Ebből az élethelyzetből mentorai a Színművészeti Egyetemen, illetve szerepei vezették vissza a valódi énjéhez. Ez ösztönözte arra, hogy a legtöbb esetben az őszinteséget válassza.

Életem egyik legnagyobb eseménye volt, mikor rájöttem, hogy bátran vállalom a gyengeségeimet és a bukásaimat. Semmi nem segített annyit, mint ez, mikor kimondtam, hogy nem én vagyok a legtehetségesebb. Mikor kimondtam, hogy igen, én két hangulat között mászkálok.

Miután Székely Blanka műsorvezető több pozitív kommenttel is szembesítette a művészt, Vecsei kifejtette, hogy bár jólesik neki, ha így vélekednek róla az emberek, mégsem érzi, hogy dolga lenne ezzel foglalkozni. Ahogy fogalmazta, nem azért kell jól eljátszania Hamletet, hogy őt szeressék, hanem azért, hogy a karakter igazságát át tudja adni. Ezt a gondolatot pedig egy másik, életében szintén aktuális és releváns hasonlattal erősítette:

Nem azért kell az olvasást népszerűsítenem, hogy én legyen az olvasás népszerűsítésének arca, hanem azért, hogy ezeket a könyveket az emberek elolvassák.

A színész ugyanis színházi karrierjével párhuzamosan a mai napig viszi az általa alapított Poket projektet, aminek célkitűzése kezdetekben egy idea volt, hogy az emberek ne a telefonjaikat nyomkodják utazás közben, hanem merüljenek el zsebkönyvekben, ezáltal pedig saját magukban. Az elmúlt pár évben több könyvautomata, egy aktív közösség és fesztiválprogramok nőtték ki magukat a kezdeményezésből. Nemrég például a Poket kiadásában debütált egy különleges kötet, amiben a 2020-ban elhunyt Omara (Oláh Mara) képzőművész képeire Háy János prózáival válaszolt.

(Borítókép: Vecsei H. Miklós 2016-ban. Fotó: Fekete István / Index)