Index Vakbarát Hírportál

Apokaliptikus szatíra a média hatalmáról Alföldi Róberttel

2022. január 6., csütörtök 16:20

A legendás amerikai mozi, Sidney Lumet 1976-os, sokszoros Oscar-nyertes filmje, a Hálózat most színdarabként látható a Centrál Színházban Network címen Alföldi Róbert és László Zsolt főszereplésével.

A film elsőként szólt a televízió, a média manipulatív hatalmáról, amely mára mit sem vesztett aktualitásából, sőt az internetes és közösségi média, az influenszerek, bloggerek, vloggerek világában újabb és újabb jelentéstartalmakat nyer. Egy fiktív tévétársaság vezetői a nézettség érdekében a leggátlástalanabb eszközöktől sem riadnak vissza, miközben a valóság helyett annak sokszor épp ellenkezőjét közvetítik. Amikor huszonöt év után az alacsony nézettség miatt a csatorna kirúgja Howard Beale-t, az esti híradó bemondóját, ő végső kétségbeesésében közli, hogy élő adásban öngyilkos lesz.

Sidney Lumet alkotását, a Hálózatot tíz kategóriában jelölték Oscarra, ebből négyet meg is kapott: három színészit (A vágy villamosa után elsőként), illetve a legjobb eredeti forgatókönyvért vehetett át a díjat. 2000-ben az amerikai filmes örökség részévé nyilvánították, az Amerikai Filmintézet 2007-es listáján pedig minden idők száz legjobb amerikai filmje között a 64. helyen szerepel. 2006-ban 

az Amerikai Forgatókönyvírók Szövetsége a forgatókönyvet minden idők tíz legjobb forgatókönyve közé választotta.

A legendás filmből Lee Hall angol drámaíró-forgatókönyvíró készített színpadi adaptációt, amelynek premierje 2017-ben volt Londonban. A következő évben már a Broadwayen mutatták be a darabot. Az itthoni ősbemutatón Alföldi Róbert játssza a főszerepet, az előadás női főszereplője Martinovics Dorina.

A hazai ősbemutatót Puskás Tamás rendezi, aki hangsúlyozta:

A Network apokaliptikus szatíra a média pokoli hatalmáról. Pontos tükröt tart, mely mindazt a keserűséget, dühöt és fájdalmat mutatja, amit nap mint nap átélünk.

A Centrál Színház ősbemutatójában a főszereplők mellett László Zsolt, Fehér Tibor és egy különleges szerepben Bodrogi Gyula játszik. Az előadás mozgóképes világáért – amely egyszerre színház és film – Gothár Márton felel, a díszlet- és jelmeztervező Pallós Nelli, zenéjét pedig Puskás Dávid szerezte.

(Borítókép: Alföldi Róbert 2016. november 26-án. Fotó: Kaszás Tamás / Dívány)

Rovatok