Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Sidney Poitier

2022. január 7., péntek 17:17

Meghalt Sidney Poitier, aki első feketeként vehette át a legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat, írta meg a BBC. 94 éves volt.

Előtte csupán egyetlen fekete kitüntetett volt a díj történetében. Hattie McDaniel 1939-ben kapta meg az Elfújta a szél című film legjobb női mellékszereplőjeként nyújtott alakításáért. Ezután csaknem harminc évvel, 1964. április 13-án, a 36. Oscar-gálán vehette át Sidney Poitier a szobrot a Nézzétek a mező liliomait! című filmért.

Halálának hírét a Bahama-szigetek külügyminisztere jelentette be.

Sidney Poitier 1927. február 20-án született Miamiban. Szülei bahamai földművesek voltak, akik terményeiket eladni utaztak az Egyesült Államokba. Mivel amerikai földön született, automatikusan megkapta az állampolgárságot. A családi hagyomány szerint apai ágon szökött haiti rabszolgák leszármazottja volt.

15 évesen költözött anyjával Miamiba, majd New Yorkba költözött, ahol mosogatóként dolgozott. 

Egy olyan országban éltem, ahol csak olyan munkát kaphattam, amit fehér ember nem volt hajlandó elvégezni

– nyilatkozta életének erről a szakaszáról.

1940-ben csatlakozott a harlemi Amerikai Néger Színházhoz (American Negro Theather). A feketéknek ebben az időben a zenés színház jelentette a kitörési pontot, neki azonban botfüle volt, és elhatározta, hogy klasszikus szerepeket akar játszani. A negyvenes évek végén fordult a színpadtól a film felé. 

Az 1958-as Dacosakban (The Defiant Ones) nyújtott alakításáért 1958-ban Oscar-díjra jelölték, amit végül 1964-ben kapott meg. Ezután a kor polgárjogi mozgalmainak egyik példájává vált.

Elég jó színész voltam, és hittem a testvériességben. Gyűlöltem a rasszizmust és a szegregációt. És én ezek elutasításának a szimbóluma voltam

– mondta. 

1967-ban ő volt Hollywood legjövedelmezőbb színésze. A hetvenes években belevetette magát a bahamai függetlenség kampányába, és rendezőként kezdett újabb karriert. Saját produkciós céget is alapított Paul Newmannal és Barbara Streisanddal közösen.

Később az önállóvá vált Bahama-szigetek tokiói nagykövete volt. II. Erzsébet brit királynő lovagi címmel tüntette ki. 

Ha úgy emlékeznek rám, hogy csináltam pár jó dolgot életemben, az nekem már elég

– mondta el egy interjúban.

(Borítókép: Sidney Poitier 2014. március 2-án. Fotó: Adrian Sanchez-Gonzalez / AFP)

Rovatok