Ötödik alkalommal tekinthető meg a Műcsarnokban a Frissen kiállítás – pontosabban kiállítások, hiszen a múzeum egy-egy terében egy-egy művész/kurátor duó egyéni tárlata várja a látogatókat. A kiállítások különálló egységek, a terek mégis összenyílnak: az „alkotás géniusza” feltárja a tér-idő kereteit, az átjárható (fal)labirintus pedig különféle műalkotások világába kalauzol. Festmények, plasztikművek, szobrok, installációk és médiaművészeti projektek játszóterébe csöppenünk.  

Ehhez a különleges élményhez sokat ad hozzá a tárlatok elrendezése is, vagyis az egymáshoz simuló, egymásból nyíló és egymásba olvadó kiállítóterek sokasága. Egyik világból csöppenünk a másikba, a múltból a jelenbe, majd a jövőbe, és vissza a kezdetekhez, az amőbákra emlékeztető képekkel teleaggatott falakhoz és termekhez.

A műegyüttesek összegzik az alkotók közelmúltbeli munkásságát, így a befogadók

az egyre sebesebben változó világban is akár a legváratlanabb műfajok közötti és/vagy interdiszciplináris, intermediális gondolkodásmód-átjárókra találjon, falakon hatolhasson át, akár eretnek vagy kánontörő élményt kapjon

– olvasható rögtön az első kiállítótérben.

A kiállító művészek:  

Bernát András (A rejtélyt szemlélve)

Az absztrakt magyar festészet sajátos, lírai ágát képviselő művészről (és műveiről) a kiállításon megtudjuk, hogy elsősorban

a Tér-tanulmányokat mutatja be, ahol a barokk eufória, a „lent” és a „fent” egyesítésére vonatkozó vágy elementáris erővel van jelen, az absztrakt és a realisztikus kibékül, ráadásul Bernát az időbeliséget és a térbeliséget elvi érintethetetlenségük ellenére megszólítja, és össze is ismerteti őket.

Messziről úgy tűnik, mintha rézkarcokat látnánk, a képekhez közelebb lépve azonban a festmény szinte átalakul, és festékkel megalkotott valósággá válik. (Kurátor: Reischl Szilvia)

Dréher János (Feltárás a geometria mentén)

Nem ám egy építkezésen járunk: Dréher János az 1980-as években kezdett különböző anyagokkal és technikákkal kísérletezni, majd a homok-alapú vakolatmasszából vakolatképeket készített. Alkotásait plasztikussá, háromdimenzióssá formálja a saját vakoló-rétegző eljárása révén. Az anyag saját törvényei, a homok-alapú massza felületen való „működése” és az anyag felhordásának gyakorlati eljárása során összetett, mégis autonóm művek születnek:

egyszerre szigorúan szerkesztettek és líraiak, saját térbeliséggel és időbeliséggel bírnak, átszövi őket a többértelműség, különböző képzettársításokat és hangulatokat generálnak, ugyanakkor átjárást teremtenek az anyagiból a nem megfogható felé

– áll a leírásban. (Kurátor: Szerdahelyi Júlia)

Elekes Károly (Zavaró tényező)

Elekes Károly már régóta nem rukkolt elő „friss” festménnyel, ma már inkább a művészi alkotás értelmessége/értelmetlensége foglalkoztatja. Művészetét a konceptualitás mellett a sokoldalúság, a műfaji és formai gazdagság, valamint az alakváltoztató képesség jellemzi. Oda nem illő tárgyak, kellemetlen, már-már kínzó (szándékos) félrefestések, popkulturális és történelmi utalások mekkája ez a terem. (Kurátor: Szegő György)

Gál András (Elégia monokrómia)

Gál András festőművész az egy színnel való festés hazai képviselője. A festőművész alkotásain a konceptuális háttér mellett fontos a választott színen kívül a kép mérete, formája, a falsíkhoz és a térhez való viszonya, természetesen maga a festői tevékenység, és azoknak az érzelmeknek és gesztusoknak a képtérben való megmutatása, amelyek az alkotás során keletkeznek. A tárlaton az olajképek mellett az utóbbi három évben született akvarell sorozat darabjai is láthatók. (Kurátor: Mayer Marianna)

iski Kocsis Tibor (Éjszakai földet érés)

iski Kocsis Tibor kiállítása egységes munkaként jelenik meg. A művész a műalkotásokat egységes szövegként – képszövetként – összefűzve, a saját gondolkodási metódusát vizsgálva tárja a nézők elé. A képinstallációban olaj-vászon képek, szénrajzok, fotók és ezüstvesszővel készült rajzok kapnak helyet. Az alkotások a kultúráról, a természet megfigyeléséről, az univerzum megfigyeléséről és a teremtett világról kínálnak narratív tükörképet. (Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária)

Kazi Roland (Az időtlenség terei)

A Kazi Rolandról a kiállításon megtudhatja a látogató, hogy lakóhelye és környezete babonáival és hiedelemvilágával, a korai analóg médiumok fejlődéstörténetével, a képzőművészetben fellelhető kinetikai és optikai rendszerekkel foglalkozik, emellett korszerű tudományos doktrínákat és különféle metafizikai irányzatokat tanulmányoz. Alkotásai a lehetséges valóságérzékelési módokról, a mozgás, a haladás, valamint a tér és az idő cáfolatáról, kifordított rendszerekről és gondolkodásmódról szólnak.

Munkái időben és térben történő valódi mozgásokat mutatnak fel, melyek tudományos állításokat bizonyítanak, vagy azok lehetetlenségét szemléltetik: a műveiben egyszerre jelenik meg a folyamatos elmozdulás, a fejlődés és az elmélyülés.

A fizikaórán nem látni ilyen klassz szerkezeteket... (Kurátor: Fazakas Réka)

Kucsora Márta (Incepció | Az anyagot formáló gondolat)

Monumentális méretek, monumentális érzékelés, monumentális hatás: Kucsora Márta kiállítása, az absztrakt művek sora grandiózus léptékkel hívják a nézőt a mozgásra, a megfigyelésre, a képbe zuhanásra. A beharangozóból kiderül, hogy a vásznak méretének növekedésével a nonfiguralitás és az érzéki vibrálás veszi át a szerepet a képein. Műveinek nem ad címet, hogy azok ne korlátozzák az impulzív befogadást. (Kurátor: Antalffy Péter)

Mózes Katalin (Az újrateremtés rítusa)

Mózes Katalin tudatosan teremt újra mindent, műveiben nincs helye a szabadon megnyilvánuló – mindennapi – léthelyzeteknek és tárgyaknak. A festményekben, kollázsokban, olykor szinte tenyérnyi grafikai lapokon, dobozművekben megjelenő elemi élethelyzetek és tárgyjegyzékek az időlegesség, töredékesség, véletlenszerűség jelzőit viselik magukon. Magányos vagy tétova csoportokban álló, esetleg ücsörgő emberek, arcrészletek, szemek, állatokat megidéző lények, betűk, kallódó tárgyak, geometrikus formák, és persze az elmaradhatatlan angyalok. Mintha csak egy színházi brossúrát lapozgatnánk... (Kurátor: Medve Mihály)

Regős István (Az eljövendő múlt)

Regős István jellegzetes, a Metropolisz nevet viselő képciklusa, valamint a Trabant-kanapé objektegyüttese egy futurisztikus valóságba repít, de a tárlaton megtekinthető a Bauhaus megalapításának centenáriuma alkalmából festett sorozata is.

Regős szokatlan képi elemeket – díszletszerű környezetet, néptelen tájakat, misztikus fényeket, emberi vonásokkal felruházott tárgyakat – ötvöző munkái különösségükön túl számtalan felismerési és ráeszmélési lehetőséget nyújtanak.

(Kurátor: Dekovics Dóra)

(Borítókép: Elekes Károly (Zavaró tényező). Fotó: Bodnár Patrícia / Index)