Index Vakbarát Hírportál

Pókembert kérték fel az Oscar-gála házigazdájának

2022. január 12., szerda 17:25

Úgy tűnik, három év után végre minden visszatér a régi kerékvágásba – legalábbis majdnem minden, hiszen Hollywood még nem vett könnyes búcsút a koronavírus-járványtól. A 94. Oscar-gála azonban (abból a szempontból) ismét hagyományos formát ölt, hogy újra lesz házigazdája.

A legnagyobb filmes díjátadó ünnepséget – a tavalyi ceremóniához hasonlóan – 2022-ben is a megszokottnál később, azaz március 27-én rendezik, a felvételt pedig az ABC sugározza – írta meg a Variety

Craig Erwich, a Hulu Originals és az ABC Entertainment elnöke kedd reggel jelentette be a Television Critics Association virtuális sajtóeseményén, hogy igazak a híresztelések, az Oscar-gálának három év után ismét lesz házigazdája. Erwich azonban nem részletezte, hogy ki lesz a szerencsés kiválasztott, akit a megtiszteltetés ér. Az elnök még azzal is viccelődött, hogy lehet, ő maga lesz az. 

Így méltatta Will Packert, az Oscar-gála vezető producerét: 

Will tényleg ért a popkultúrához és a szórakoztatáshoz. Tudom, hogy tartogat még meglepetéseket, ezekre pedig hamarosan fény derül.

Tom Holland is szóba került

Az Oscar-díj házigazdája 2017-ben és 2018-ban is Jimmy Kimmel volt, akinek a munkáját pozitív kritikákkal illették, a televíziós műsorvezető szereplése óta azonban nem volt több házigazda. A Hollywood Reporter szerint az Akadémia először

a Pókember sztárját, Tom Holland színészt kérte fel a 2022-es ceremónia házigazdájának.

A színész elmondta, a jövőben talán el is vállalná a feladatot, jelenleg azonban túlságosan elfoglalt.

Az Oscar-gála vezénylése egykor a legrangosabb műsorvezetői feladatnak számított Hollywoodban, de a közösségi média és a szólásszabadság korában a ceremónia szervezése és megvalósítása – különös tekintettel a házigazdák személyére – rendkívül rosszul is elsülhet. 

Mi sem jobb példa erre, mint Kevin Hart esete. A színész-komikust 2019-ben választotta ki az Akadémia a házigazda szerepére, Hart azonban úgy döntött, hogy visszalép, miután a sajtó bocsánatkérésre ösztönözte évekkel korábbi homofób Twitter-bejegyzései miatt. Így történt tehát, hogy a 2019-es díjátadó házigazda nélkül zajlott.

Mivel a 2019-es Oscar-gála nézettsége Hart incidense ellenére is nőtt a korábbi évhez képest, az Akadémia és az ABC úgy döntött, hogy 2020-ban is házigazda nélkül bonyolítja le a műsort. Ebben az évben már visszaesett a nézettség, csakúgy, mint 2021-ben, a pandémia miatt késleltetett díjátadó esetében. Az Oscar-gála nézettsége 2020-ban 23,6 milliós volt, ezzel szemben 2021-ben 10,4 millió nézőre csökkent. 

A Variety kritikusa, Dan D’Addario tavaly úgy fogalmazott, hogy

házigazda nélkül a ceremónia elveszettnek tűnt,

majd felszólította az Akadémiát, hogy találjanak egy olyan személyt, aki képes irányítani az ünnepséget.

A ceremónia idén visszatér a megszokott környezetébe, a Los Angeles-i Dolby Theatre-be, miután tavaly a belvárosában található Union Stationből közvetítették a műsort. Az Oscar-jelöléseket február 8-án jelentik be.

(Borítókép: Tom Holland a 90. Oscar-díjátadón, 2018. március 4-én Hollywoodban, Kaliforniában. Fotó: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images Hungary)

Rovatok