Index Vakbarát Hírportál

Legendás orosz rendező tanít ősztől az SZFE-n

2022. január 16., vasárnap 17:15

Szeptembertől rendező szakos osztályt vezet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a világhírű orosz színházi szakember, Anatolij Vasziljev.

Anatolij Vasziljev korunk egyik legnagyobb szaktekintélye, a kortárs orosz színház megújítója, egyben a 20–21. század egyik legfontosabb színházi műhelyének megteremtője

olvasható a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján.

Az orosz művész pályája a 80-as évek sajátos realizmusától a 90-es évek teátrális kísérletein keresztül a 2000-es évekre a letisztult metafizikai színház, egyfajta kortárs misztériumszínházig ível.

Első diplomáját kémiából szerezte a Rosztovi Állami Egyetemen, de már 1973-ban megkapta a rendezésre jogosító oklevelét az Állami Színművészeti Egyetemen. Ekkor kezdett dolgozni Igor Popov festőművésszel és jelenetíróval.

Szakmai életműve első szakaszát a Sztanyiszlavszkij-féle pszichológiai realizmus sajátosan „vasziljevi” hangvétele jellemezte.

1987-ben létrehozta saját stúdióját, a „Drámai Művészet Iskoláját”, ahol újfajta színházi formanyelv kidolgozásán kísérleteztek színészeivel.

Legendássá váltak Pirandello-feldolgozásai, számos nemzetközi díjat nyert többek között a „Hat szerep keres egy szerzőt” vagy a „Ma este improvizálunk” rendezőjeként.

Pályafutásának harmadik szakaszában olyan kiemelkedő jelentőségű előadások születtek, mint a Mozart és Salieri, a Jeremiás siralmai vagy az Iliász. 2001-ben Moszkva egyik frekventált helyén saját színházat építettek számára.

Ebben az időszakban már sokkal inkább a metafizikai irányultságú, mai misztériumszínház megnyilvánulási formái érdekelték

– írja Vasziljevről az SZFE ismertetője.

Díjak és elismerések

1989-ben Franciaországtól megkapta a Művészet és Irodalom Lovagrendjét.

1990-ben elnyerte a Premio Europa Nuove Realtà Teatralit, az Európai Színházi Díjat Taorminában, Olaszországban.

1993-ban megkapta az Oroszország tiszteletbeli művésze díjat.

1995-ben a Stanislavsky Alap díjazottja a színházi pedagógia fejlesztésében nyújtott hozzájárulásáért.

Igor Popovval együtt megkapta az Oroszország 1999. évi állami díját az irodalom és művészet területén a moszkvai színházi iskola létrehozásáért.

2001-ben Nemzeti Prémium Triumph díjas.

2012 decemberében megkapta az olasz UBU-díjat a velencei Pedagógia-sziget projektje (2010–2012) miatt.

2016 márciusában Vasziljevet az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete (ITI) felkérte, hogy a színház világnapja alkalmából fogalmazza meg gondolatait.

(Borítókép: Anatolij Vasziljev 2015. április 14-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok