Index Vakbarát Hírportál

Tamás Gáspár Miklós is depolitizált Baumgarten-emlékdíjas

2022. január 16., vasárnap 14:44

Kihirdette idei díjazottaik névsorát Kukorelly Endre, a Baumgarten Ferenc emlékét őrző irodalmi emlékdíj kurátora. Az író egy közösségi oldalon közzétett videóban beszélt az elismerésről, a díjazottakról és arról, miért lenne jó, ha a művészeti díjak mögül eltűnne a politika.

A háború után „kommunizálták”, majd megszüntették az 1929–49 között működő díjat, melyet a „Baumgarten Ferenc Ferdinánd nevű, lovasberényi zsidó családból származó, Berlinben élő és németül író” mecénás alapított – kezdte a Baumgarten-emlékdíjról szóló, a 24.hu internetes oldalon is megjelenő bejelentést Kukorelly Endre.

Az író röviden összefoglalta a díj történetét, majd elmondta, hogy bár a rendszerváltás után ez szándékában volt, nem sikerült a Rákosi-érában megszüntetett díjat „visszatársadalmiasítani”.

A 2019-es Kossuth- és József Attila-díjak viszont annyira felbosszantották, hogy megint nekivágott a tervnek. Megalakult a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület, amely menedzseli az emlékdíj és az emlékjutalom ügyeit.

Kukorelly hangsúlyozta, hogy az elismerés teljes mértékben közösségi finanszírozáson alapul: 

„A polgárok befizetnek kisebb-nagyobb összegeket, ebből tudjuk a díjakat kifizetni.”

Véleménye szerint az a jó metódus, ha nem az állam díjazza a művészeket, vagy ha mégis az állam ad pénzt valamilyen díjra, akkor csak menedzseljen, és ne döntsön.

Az a jó, ha a díjak megpróbálnak eltekinteni mindenfajta politikától, eszmeiségtől, ideológiától, pusztán csak az értékekre koncentrálnak

– szögezte le az író.

Az idei Baumgarten-emlékdíjasok:

Géczi János, Harkai Vass Éva, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter és Tamás Gáspár Miklós.

Baumgarten-emlékjutalmat kap Nagy Csilla, Vajna Ádám és Vida Kamilla.

Az irodalmi emlékdíjat eddig háromszor adták ki. A díjazottak idén 400 000 forintot vehetnek át, a jutalmakkal pedig 200 000 forint jár.

(via 24.hu)

(Borítókép: Tamás Gáspár Miklós filozófus a Marx marad! című demonstráción a Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának főbejáratánál 2014. augusztus 15-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok