Beszterce ostroma, Szent Péter esernyője, A két koldusdiák, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A fekete város – csak néhány regénycím Mikszáth Kálmán hallatlanul gazdag életművéből. Január 16-án ünnepeljük az író születésének 175. évfordulóját.
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született Szklabonyán, amelynek nevét 1910-ben, a falu nagy szülöttjének 40. írói jubileumán Mikszáthfalvára változtatták. Szülei evangélikus vallású kisbirtokosok voltak. Miután a településen kevés magyar lakott, gyermekkorában ő is többnyire tótul beszélt, olyannyira, hogy képes volt különbséget tenni az egyes nyelvjárások között.
Szülei 1857-ben beíratták a rimaszombati egyesült protestáns gimnázium első latin osztályába, ahol hét évet töltött. Az önképzőkörben írta első verseit, novelláit. Későbbi alkotásaiban is számtalanszor visszaköszönt diákéveinek színhelye.
Rimaszombatban érezte meg a kisvárosok jellegzetes levegőjét, zárt, kedélyes, intrikáktól sem mentes életét.
Regényeiben lépten-nyomon szerepet kaptak a felvidéki város tanárai, iparosai, hivatalnokai, különféle figurái, mint például A két koldusdiák, a Szent Péter esernyője és a Fekete város című regényeiben.
1863-tól már Selmecbányán, a helyi evangélikus líceumban folytatta tanulmányait. Mathesisből (matematikából) pótvizsgáznia kellett, de legnagyobb afférját az okozta, hogy egyik tanulótársa helyett ő írta meg magyardolgozatát. Az írásmű annyira jól sikerült, hogy Scholz tanár úr méretes pofonja mellett még a kicsapás szele is meglegyintette.
Egy darabig kacérkodott a jogi pályával. El is kezdte Pesten az egyetemet, de a diplomáig nem jutott el. Így 1871-ben visszatért Nógrád megyébe, Balassagyarmaton Mauks Mátyásnál helyezkedett el szolgabírósági esküdtként.
Minthogy a tanuláshoz nem igazán fűlött a foga, és az irodai munka sem kötötte le energiáit, a társasági életben találta meg önmagát.
A visszahúzódó, hölgyek társaságában roppant esetlen vármegyei hivatalnok apránként ráérzett a bohémélet ízére, és csakhamar belopta magát a társaság, azon belül is a nagyobbik Mauks lány, Ilona szívébe.
A szolgabíró apa nem nézte jó szemmel a kibontakozó románcot. Féltette lányát a bizonytalan jövőtől, mert az írói karriert dédelgető fiatalember kereken elutasította a tisztes megélhetést adó hivatali pályát.
A fiatalok a szülői tilalom ellenére mégis frigyre léptek. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, regénybe illő leányszöktetés után, 1873. július 13-án titkosan házasságot kötöttek Pesten. Az akkori Kerepesi úti evangélikus templomban tartott esküvőn Ilona pesti rokonai, Kováts Lőrincék értő módon segédkeztek, hiszen annak idején ők maguk is titokban házasodtak össze.
A boldogságra azonban várniuk kellett, mert a kolerajárvány és Mikszáth szüleinek halála a fiatal párt a férj szülőfalujába, Szklabonyára szólította. Amikor novemberben visszatértek a fővárosba, a mai Mikszáth Kálmán tértől nem messze lévő Mária utca 16. szám alatt rendezték be első közös otthonukat. Mikszáth újságírói próbálkozásai ellenére a házaspár állandó anyagi gondokkal küszködött. Ezért aztán 1878-ban hűtlenség címén elvált szeretett feleségétől, hogy megkímélje őt a nélkülözéstől.
Hihetetlen energiával vetette magát a munkába. Az országos áttörést két novelláskötet, A tót atyafiak (1881) és A jó palócok (1882) hozta el. Az akkor már elismert író ismét feleségül kérte Ilonát, aki 1883. január 1-jén boldogan mondott igent. Négy gyermekük született, de csak kettő élte meg a felnőttkort. A legelső fiú egy napot élt, míg Jánoska négyéves korában, 1890-ben halt meg. A tragédiát Mikszáth élete végéig nem heverte ki.
Herczeg Ferenc emlékbeszédében meleg hangon emlékezett meg Mauks Ilonáról:
Művelt, olvasott nő volt, de ambíciói sohasem lépték túl a háza küszöbét. Tudott akarni, de nem kívánt külön egyéni életet élni; beérte azzal, hogy Mikszáth Kálmán felesége. Az élet élvezeteit a gyermekszobában kereste. Az ura halála után visszaemlékezéseket írt, amelyek finoman, graciózusan és szomorúan ölelik körül Mikszáth Kálmán fejfáját, mint a rózsabokor.
Írásművészetének visszatérő eleme az anekdota. Műveinek elbeszélője gyakran úgy szólal meg, mintha csak egy baráti társaságban adomázna. Igen ám, de a történetmesélést sűrűn személyes kitérők, megjegyzések szakítják meg, a cselekményhez alig köthető epizódok.
A keze nyomán az anekdota, az anekdotaszerű elmésélés irodalmi műfajjá vált.
Novellái, regényei mellett nevét szatirikus hangvételű publicisztikái, parlamenti tudósításai is ismertté tették. Ragyogó szösszenetei A tisztelt ház (1886) című politikai karcolatok. Csipkelődő írásai e sorok írójának is kedvencei. Mondatai telitalálatok:
Manapság bizonyos közepes tisztesség sokkal jobban van megőrizve a parlamentben, mint a diétákon volt.
Olyan hősökről is írt, akik nem illettek saját korukba. A Beszterce ostroma (1895) című regényének főszereplője például egy várúr, aki a századvégi korban lovagi erkölcsök szerint él.
De különben az őrültség relatív dolog. Az abnormis embereknek a rendes ember látszik különösnek. S ha az abnormis emberek volnának többségben, akkor talán a rendes eszűeké volna a Lipótmező.
Theodore Roosevelt amerikai elnöknek annyira megtetszett a Szent Péter esernyője (1895) című regénye, hogy az 1910-es európai körútján meglátogatta az írót, és hosszan elbeszélgettek.
Az aranytanácsok közé lehetne írni: »Minden nagy dolgodat gondold meg éjjel is, habár nappal már határoztál felőle.« Mert az embernek van éjjeli esze és nappali esze. Hogy melyik a jobbik esze, azt nem tudom.
Az irodalomtörténészek szerint A Noszty fiú esete Tóth Marival (1908) című művében közelítette meg leginkább a kritikai realizmust. A regény utolsó mondatai a dzsentrivilág koporsószegei:
Hiszen elég nagy a világ. És van benne elég leány. Szebbnél szebbek, édesebbek. A hozományok se vesztek még ki. Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás.
Amikor 1904. május 5-én elhunyt Jókai Mór, két gyönyörű megemlékező cikkel búcsúztatta el barátját. Már a pályafutása kezdetén Jókai zsűrije volt egy írói pályázatnak, amit megnyert, sőt első publicisztikáját is ő adta ki az Igazmondó című újságban.
A két író sokat volt együtt, kártyázott, csevegett Jókai svábhegyi villájában. A telket Jókai még 1853-ban az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán regények honoráriumából vásárolta Schweitzer hegedűgyárostól 2200 forintért, hogy szívós munkával szép kertet teremtsen, amelyet legalább annyira tartott életművének, mint az írásait. Jókaiéknál nagy volt a társasági élet. Mikszáth, hogy ne kelljen állandóan kiutaznia a Svábhegyre, nyaranta kibérelte a közeli Milassin-villát.
Egyszer azonban komolyabban összevesztek, miután Jókai tanácsosi címét Mikszáth ellenezte, és több haragos levélváltást követően bizarr módon békültek ki. 1896 augusztusában Mikszáth küldött négy fogolymadarat kiengesztelésül, amire Jókai nyolc fogollyal felelt. Mikszáth nagy nehezen összeszedett tizenhat foglyot, ám hamarosan harminckét madár érkezett a címére. A történet a lapok címoldalára került. Mikszáth a Pesti Hírlapban reagált a fogolypazarló vádakra:
Légből kapott állítás, hogy ilyen pokoli pazarlást vittünk volna végbe a nemes halottakkal, és hogy én olyan tarok-kubus szerinti háborút folytatnék Jókaival. Ellenkezőleg, a rendjel kitüntetések óta a legnagyobb békében élünk egymással.
A svábhegyi „veszekedésekről” egyik beszámolójában így írt:
Vasárnap délután és este rendesen a nagy Mester tündérszép kilátású verandáján folyt a tarokk, [...] A vacsora alatt ügyes, enyelgő, szeretetre méltó, de csak addig, amíg eszünk és iszunk. Az első vonakodásnál megmordul, elkezd zsörtölni, duruzsolni: – »Ha már a pénzemet elvettétek, legalább ne hagyjátok itt a boromat, vacsorámat.« – Nehéz hazaszabadulni, rendesen összevesz velünk, a végén megszid, és azzal a kijelentésével sújt az elmenetelnél: – »Tolvajok! Többet ugyan nem játszom veletek! Ma is kiraboltatok alaposan!«
Jókai halála után az egyik legismertebb könyvkiadó, Révay Mór azzal kereste meg, hogy írjon életrajzot az írófejedelemről. Egy percig sem vonakodott a feladattól, pláne, amikor megtudta, hogy a tiszteletdíj húszezer korona.
Magyar író addig még nem kapott ekkora összeget! Később ebből a pénzből építtette fel a Nógrád megyei Horpácson a kastélyát.
Az életrajzírás új metódust követelt tőle, ugyanis a kéziratot egészében kellett elkészítenie, és nem folytatásokban, ahogy addig megszokta: amit ma megírt, azt másnap már olvasták. Alapos munka után, 1907-ben jelent meg a Jókai Mór élete és kora című műve.
Munkásságát már kortársai is nagyra értékelték. A 40 éves írói működése alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti taggá választotta, a budapesti tudományegyetem filozófiai doktorsággal tisztelte meg, a nemzet megajándékozta anyai őseinek visszavásárolt birtokával, szülőfaluját Mikszáthfalvának nevezték el, a jubileum estéjén pedig Balassagyarmat összes házát kivilágították.
Mikszáth a vigadói emlékünnepség végén tartott köszönőbeszédében arra kérte az egybegyűlt közönséget:
menjenek haza azzal a tudattal, hogy láttak végre egy boldog embert.
1910. május 28-án hunyt el. Az Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel, díszsírhelyet kapott, ahová – utolsó kívánságának megfelelően – kisfiát, Jánoskát is áttemették.
(Borítókép: Mikszáth Kálmán 1900 körül. Fotó: Wikipédia)