Index Vakbarát Hírportál

Mégsem lesz az Elkxrtuk a tévében vasárnap, megvan az új időpont

2022. január 18., kedd 11:48 | aznap frissítve

Március 5-én mutatja be a TV2 az Elkxrtuk című politikai krimit, amit eredetileg január 23-án tűztek műsorra a csatornán – értesült az Index. A SorozatWiki beszámolt róla, hogy a tervezett televíziós premier elmarad, és helyette a Valami Amerika 3. részét adják.

2021 októberében az Elkxrtuk című politikai thriller erős beharangozót követően jelentős visszhanggal mutatkozott be. A tavalyi év legnézettebb és egyben a legmegosztóbb magyar filmje volt a hazai mozikban.

A Megafilm Kft. tulajdonosa, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, a film producerei elsőként az Indexnek adtak interjút a filmről, melynek középpontjában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszéde áll.

A filmet egyébként a multiplexek mellett az ország összes artmozija is vetíthette, a Megafilm tájékoztatása szerint ugyanis a film teljes mértékben megfelelt a hazai művészfilmek kritériumainak a Nemzeti Filmiroda döntése alapján. Ez azt jelenti, hogy a politikai krimi megkapta az artmozis besorolást, így nem volt akadálya annak, hogy az ország valamennyi mozijában játszhassák.

Frissítés:

Az Index a TV2-t is megkereste a műsorváltozással kapcsolatban.

Programing okokból a film televíziós premierjét egy későbbi időpontra tettük át, néhány héten belül látható lesz a TV2 műsorán

– olvasható a TV2 válaszlevelében.

(Borítókép: Elkxrtuk plakát. Fotó: Megafilm)

Rovatok