Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Tóth Béla

2022. január 22., szombat 20:18

Január 18-ra virradóra elhunyt Tóth Béla Munkácsy-díjas szobrászművész, nemzetközileg elismert érmész. A gyulai vár oldalában lévő, Végvári vitéz nevű lovas szobor megalkotója 81 éves volt – tájékoztatta a család szerkesztőségünket.

Tóth Béla 1969-től volt tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, 1976 és 1982 között a Budapesti Művészeti Szakközépiskola tanáraként dolgozott.

Magyarországon ötvenhét köztéri szobor megalkotása fűződik a csongrádi szobrász nevéhez, a gyulai vár lovas szobra mellett többek között a legendás magyar versenyló, Kincsem szobra is a róla elnevezett Kincsem Parkban, valamint a Csongrádon álló Kubikos emlékmű.

Tóth Béla nemzetközileg elismert érmészként több lovas érme, illetve környezetvédelmi és mezőgazdasági témájú kitüntetés megtervezésében is részt vett.

A művészt Csongrád Csanád Város Önkormányzata saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben.

Rovatok