Index Vakbarát Hírportál

Tízéves, írt egy forgatókönyvet, a stáb ingyen megfilmesíti

2022. január 25., kedd 20:26

Világsztárokkal forgat, nemzetközi versenyeket nyer, szabaidejében pedig forgatókönyvet írt a tízéves magyar kislány. A filmtervet szinte azonnal leforgatták, viszont nem csak ezért lesz különleges az elkészült produkció: Balla Riana Emma kétszeresen akadálymentesített filmet álmodott meg, hogy látás- és hallássérültek is élvezhessék a filmet.

Balla Riana Emmáról már többször írtunk. A mindössze tízéves kislány élete elég messze van az unalmastól: kilencévesen első lett egy énekversenyen, amiért – amint hátunk mögött hagyhatjuk a pandémiát – a Carnegie Hall színpadán léphet fel. Ezenkívül karakteres arca miatt előszeretettel hívják szerepelni Magyarországon forgatott külföldi produkciókba, főleg, ha egy ártatlan kinézetű gyermekre van szükség. Több világsztár is felfigyelt már a tehetséges kislányra.

Az éneklés, színjátszás mellett az évek alatt az írás is kifejező eszközévé vált, amiről több forgatókönyv-kezdemény tanúskodhat. Pár héttel ezelőtt pedig megszállta az ihlet, és édesanyja segítségével megírta az első teljes forgatókönyvét, de a csupa energia kislány nem állt meg ennyinél. A kész szöveget elküldték Szirák Tamás rendező-operatőrnek, hogy véleményével segítse a filmtervet, akinek annyira megtetszett a forgatókönyv, hogy felajánlotta, elutazik Miskolcra Rianáékhoz, hogy leforgassák a produkciót.

Innen őrült tempót vett a történet, mert pár nap alatt kellett összeverbuválni egy színész stábot. A film sztorijáról a fiatal író még nem árult el sokat, csupán annyit lehet tudni, hogy egy fikciós történetről van szó, tele rejtélyes elemekkel, a központi szereplő pedig egy bántalmazott kislány.

A műfaja thriller-dráma, s mivel  Riana legtöbbször ilyen műfajú filmekben szerepel, így nem meglepő, hogy ebben a stílusban íródott a történet.

A Görömbölyi Pincesornál van egy borospincénk. Eldugott, rejtélyes, valahogy adott volt, hogy ott fogunk forgatni. Színésznek a barátainkat kértük fel, köztük apukám is szerepel a filmben. A történetről nehéz beszélni, mert nagyon fordulatos, és nem akarom lelőni a poént. Szeretnénk összezavarni a nézőket, hogy három lehetséges kimenetelre gondoljanak, de végül egy negyedik legyen a befutó

– meséli a kislány. Az ő kivételével a szereplők arcát kevésbé veszi a kamera, ami egy dramaturgiailag fontos döntés a film szempontjából. Riana többek között ezért találta ki, hogy cserébe a karaktereknek neves szinkronszínészek kölcsönözzék a hangjukat.

Bogdányi Titanilla, Farkas Zita, Király Attila és Epres Attila a fiatal lány kérésére vállalta a felkérést, méghozzá pro bono, ahogy mindenki más is a stábban.

Önmagában már az is szép teljesítmény, hogy valaki ennyi idősen kisfilmet ír és forgat, de a történet kiegészül egy nagyon fontos gesztussal. Ugyanis Rianának vannak látássérült barátai, a kislány pedig arra gondolt, milyen jó lenne, ha ők is élvezhetnék majd az elkészült művet. Ráadásul azt az információt kapták, hogy nem volt még arra példa, hogy egy kisjátékfilm gyártásakor már elkészülnek az akadálymentes verziók, és nem utólag készítik el.

Felkeresték a Jelnyelvi Tolmácsok a Hallásérültekért Alapítványt, illetve a Narradívákat is, akik mind beleegyeztek abba, hogy munkájukkal támogassák a kisfilmet, így a film kétszeresen akadálymentesített verzióban is elérhető lesz.

A Jelnyelvi Tolmácsoktól tudtuk meg, hogy a hallássérülteknél rendszerint úgy oldják meg az akadálymentesítést, hogy szöveget helyeznek a film alá. Igen ám, de azt mesélték, hogy azoknak, akik eredendően hallás-károsultsággal születtek, a szöveg nem segít túl sokat, nehezebben tudják követni és összeegyeztetni a látottakat az olvasottakkal. A kisfilmben minden karaktert külön jelnyelvi tolmács fog prezentálni a siketeknek, ezzel is segítve az értelmezést

– meséli Riana anyukája, aki a kisfilm rendezését vállalta magára.

A kész művet tavaszra ígérték, nagyjából negyedórás lesz, és először különböző itthoni és nemzetközi fesztiválokon fogják bemutatni. Addig is, aki kíváncsi a Rianás címet viselő alkotásra, nézzék meg a kisfilm előzetesét:

(Borítókép: Balla-Daragó Laura)

Rovatok