Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa is köszönetet mondott a Mindszenty József emlékét őrző tanulmánykötet megjelenéséért

2022. január 26., szerda 13:00

A római Collegium Hungaricumban mutatták be január 25-én a Mindszenty József bíboros elleni per kapcsán készült tanulmánykötet angol nyelvű kiadását, mely a katolikus egyházi állam hivatalos kiadója, a Libreria Editrice Vaticana jóvoltából juthat széles európai nyilvánossághoz. Ferenc pápa is köszönetet mondott az „értékes kötetért”.

2019-ben rendezték meg Budapesten A Mindszenty-per hetven év távlatából. Főpapi sorsok Kelet-Közép-Európában című nemzetközi konferenciát. A határainkon túl is széles érdeklődést kiváltó tudományos eseménynek, melyet a per hetvenedik évfordulója alkalmából rendeztek meg, a Parlament adott helyszínt.

A nemzetközi konferencián a bíboros ellen 1949-ben lefolytatott koncepciós perrel kapcsolatos legújabb kutatások mellett erős hangsúlyt kaptak a korszakban lezajló egyházüldözések is, melyekre a szovjet befolyási övezethez tartozó kelet-európai országokban került sor.

A The Trial of Card. József Mindszenty from the perspective of seventy years címen megjelent kötet Falconieri-palotában megtartott keddi könyvbemutatóján elhangzott Ferenc pápa személyes üdvözlete is:

Őszentsége köszönetet mond a kedves ajándékért, és elismerését fejezi ki az érdekes kötetért, amely a magyar prímás elleni per történeti újraolvasásával megerősíti és közelebb hozza hozzánk ismert nagyságát, megmutatva evangéliumi erejét és az egyház iránti szeretetét.

A könyvbemutatón Andrea Ciampani, a római LUMSA Egyetem professzora, valamint Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Tudományegyetem professzora méltatták a kiadványt.

Miután véget ért az esemény hivatalos része, Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója telefonon nyilatkozott az Indexnek.

A szakember elmondta, hogy Mindszenty József 1948 karácsonyán történt letartóztatása és kirakatpere azért válhatott a 2019 februárjában tartott nemzetközi konferencia középponti témájává, mert a magyar érsek, bíboros-hercegprímás szimbolikus alakja volt a sztálini Szovjetunióból irányított kelet-európai egyházüldözésnek. Nemcsak a nyugati közvélemény, hanem a kommunista propaganda is annak tekintette.

Mindszenty József élete, akit a nyilasok letartóztattak, a kommunisták bebörtönöztek, majd ötvenhat után több mint tíz évig a budapesti amerikai nagykövetség épületébe zárva kellett élnie, úgynevezett „fehér vértanúság”,

vagy, amint a konferencia egyik résztvevője fogalmazott, az „idegek vértanúsága” – tette hozzá Molnár Antal.

A szakember szerint óriási eredmény, hogy a kiadvány a Vatikáni Történeti Bizottság sorozatában jelenhetett meg Rómában, ezzel hivatalos vatikáni kiadvánnyá vált, így a magyar történészek által szervezett tudományos esemény a nemzetközi tudományos világ legbelsőbb köreibe került.

– A kiadvány újra fókuszba helyezi Mindszenty bíboros alakját, fehér vértanúságát, elhelyezi egy nagyon széles összeurópai összefüggésben, amely további kutatásokat inspirálhat – fogalmazott a történész.

Erre jó példa Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Tudományegyetem professzora is. A XX. századi diplomáciatörténet kutatója, a Mindszenty-kérdés európai történelemben elfoglalt komoly jelentőségére mutatott rá a könyvbemutató ünnepségen – idézte fel a professzor előadásának egy érdekes momentumát Molnár Antal.

– Az olasz történész levéltári kutatásai során egy érdekes dokumentumot fedezett fel a pápai államtitkárság levéltárában. Egy molisei faluból írott levélre bukkant az ötvenes évek elejéről, melyben

egy helyi parasztember jelezte, hogy szeretne elmenni Magyarországra, hogy megoldja a Mindszenty-kérdést, illetve kiszabadítaná a bíborost.

Ez a kis történet is jól jelzi a Mindszenty-kérdés hatását a korabeli köztudatra.

Földváryné Kiss Réka, Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke is felszólalt a keddi könyvbemutató ünnepségen. Ezt követően az Index számára is elmondta, hogy a Mindszenty-per kulcsfontosságú, mert, ha úgy tetszik, egy mesternarratívája volt a kommunista pártok „klerikális reakcióval” folytatott harcának. A témában megrendezett budapesti konferencia széles nemzetközi áttekintést adott a korszak kommunista egyházüldözéseiről, nemcsak a katolikus, hanem a többi felekezetre vonatkozóan is.

– Nyolc különböző országból jöttek előadók, ami számunkra azért is volt fontos, mert Mindszenty József mellett be tudtuk mutatni a határon túli magyar egyházi vezetők sorsát is a cseh, szlovák, román, lengyel, ukrán, albán példák mellé. Miközben szó esett a román görögkatolikusokról, előtérbe került Márton Áron sorsa. Amikor az ukrán görögkatolikusokról szó volt, beszélhettünk Romzsa Tódorról, a kárpátaljai magyar görögkatolikus püspökről. Az evangélikus és református Ordass Lajos és Ravasz László története is belekerült a kötetbe. A magyar egyházi közösségek történetét teljes közép-európai kontextusban tudtuk helyezni. Ezen keresztül arra is rá tudtunk mutatni, mi volt a közös gyökerük, mintájuk az intenzív vallásellenes propaganda hadjáratoknak, amit a szovjet típusú kommunista pártok indítottak az egyházi vezetőkkel szemben.

Földváryné Kis Réka elmondta: már a konferencia után is felmerült, hogy olyan sok új kutatási eredmény, olyan sokféle nézőpont került elő, hogy azt érdemes lenne angol nyelven is bemutatni.

A NEB elnöke szerint nagyon jó intézmények közötti együttműködés alakult ki a Bölcsészettudományi Kutató Központtal. Ennek is köszönhető, hogy végül sikerült Bernard Ardurával, a Pápai Történettudományi Bizottság elnökével kooperálva kiadni a kötetet.

A könyv angol nyelvű kiadása a vatikáni sorozatban azt is elősegíti, hogy a kommunista egyház- és vallásüldözés is a közös európai emlékezet részévé váljon

– hangsúlyozta Kiss Réka.

(Borítókép: Várhelyi Klára)

Rovatok