Index Vakbarát Hírportál

Kölcsönszerződéssel és anélkül is kerültek kultúrkincsek Fekete Péterhez

2022. január 29., szombat 15:59

Egy jó bűvész sosem árulja el a trükkjei mögött megbújó titkot, de ez nem garancia arra, hogy nem tudódnak ki a módszerei. Így történt Fekete Péter esetében is, aki meglepő bravúrossággal mozgat át tárgyakat egyik helyről a tulajdonába – még ha csak rövid időre is.

Különleges mutatványával a kulturális államtitkár már 2019-ben meglepte a közönséget, mikor olyan természetességgel vette elő zsebéből a Magyar Nemzeti Levéltár százötven éves levelét, amelyben Walther László Déryné Széppataki Rózát kérte arra, számoljon be a vidéki tapasztalatairól, mint ahogy más a bevásárlólistát hajtogatja ki a boltban.

Azóta eltelt pár év. Legutóbb az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár átadójára egy olyan focilabdával érkezett, amelyet az államtitkár még akkor vett magához, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) megemlékezést tartott Esterházy Péter halálát követően az író tiszteletére.

A 24.hu arra vállalkozott, hogy felkeresi azokat az intézményeket, akiktől Fekete Péter a kultúrkincseket kölcsönözte, és utánajár annak, hogy az államtitkár milyen feltételek mellett tudta ideiglenesen a birtokába venni ezeket a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat.

Megkeresték többek között a Petőfi Irodalmi Múzeumot, pont a fent említett focilabda aktualitása miatt, akiktől a következő válasz érkezett:

A műtárgynyilvántartásunkban szereplő – azaz leltározott – tárgyak mindegyike állami tulajdon, így ez a labda is, amelynek az őrzési helyről történő bárminemű elmozdítása dokumentált. A labdát reprezentációs célokra történő kölcsönzési szerződéssel vette át az államtitkárság meghatalmazás birtokában lévő munkatársa. A labda épségben visszakerült a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi raktárába a szerződésnek megfelelően.

Míg a Szépművészeti Múzeum azt állította, hogy az ő gyűjteményükből Fekete Péter nem vett kölcsön műtárgyat, az L. Simon László által vezetett Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) esetében erre bizony volt példa, de eltérően a PIM protokolljától itt nem kölcsönszerződéssel kerültek a tárgyak Fekete Péterhez.

Fekete Péter államtitkár úr sem magánszemélyként, sem az Emmi nevében nem kért és nem kapott haszonkölcsön-szerződéssel kölcsönbe műtárgyakat. Arra volt példa, hogy egyes eseményeken az MNM vagyonkezelésében lévő műtárgyak voltak jelen, ezek azonban nem voltak kölcsönzések.

Arról tájékoztatták a portált, hogy a birtokukból Fekete Péterhez került műtárgyak minden esetben egy jelen lévő szakértő kollégájuk felügyelete mellett landolt ideiglenesen az államtitkárnál, azaz a tárgyak nem kerültek ki az MNM felügyelete alól, tehát haszonkölcsön-szerződésre sem volt szükség.

A hírportál az Emmi honlapján is megtalálható, múzeumi tárgyak kölcsönzésére vonatkozó jogszabályt is kikereste, ami alapján kiderül, hogy a muzeális intézmény a kulturális javakat írásbeli szerződés alapján adhatja kölcsön, ennek a szerződésnek pedig tartalmaznia kell

(Borítókép: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár beszédet mond a Hagyományok Háza új főigazgatója, Both Miklós kinevezésén a Hagyományok Házában 2021. november 2-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok