Nagyon nagy név volt. Olyan kutató, tudós, szerző, akinek munkája, lénye, személye, betöltött pozíciói és leélt élete összefonódott a művészettörténettel. Azt is mondhatnánk, ha művészettörténet, akkor Beke László. Ha XIX., XX. századi művészettörténet, akkor még inkább. Ha Magyar Nemzeti Galéria, akkor Beke László. Ha Műcsarnok, Beke László. A sort lehetne folytatni.

Pauer Gyulától Gyarmathy Tihamérig. Székely Bertalantól Maurer Dóráig. Moholy-Nagy Lászlótól Jovánovics Györgyig. Modiglianitól a magyar mozdulatművészetig. Caspar David Friedrichtől a Dadaizmus-antológiáig. A tartóshullám antológiája. Több tucat mű, tudományos értekezés, esszé, hiánypótló szerkesztett kötet. Elemzőkötet gimnazistáknak. 

Gyönyörű, kisiklások nélküli pályaív. A hatvanas években az ELTE művészettörténet–magyar szakos hallgatója. Az első munkahely, éppen 1968-ban, a Művészettörténeti Dokumentációs Központ. Igen hamar, 1969-től egészen a rendszerváltás előttig a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoport tudományos munkatársa. 1987 és 1988 között a lyoni Lumière Egyetem vendégprofesszora. A rendszerváltáskor ő a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetője, de közben, kvázi álláshalmozóként, az Iparművészeti Főiskola tudományos munkatársaként is dolgozik.

1990 óta a Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára, 1990 és 1994 között tanszékvezetője. 1995-től öt éven át a Műcsarnok főigazgatója. 1999 óta az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2000 óta a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, valamint a bukaresti Képzőművészeti Egyetem díszdoktora. Az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja.

Minden címet felhalmozott, amit lehetett. Számos díjat kapott, köztük a legnagyobb a Széchenyi, 2009-ből.

Ám ezek csak az adatok, amelyek csak felszínesen írják le az életművet. A lényeg – Beke szerint a művészet lényege, amivel egész életében foglakozott – megfogalmazhatatlan.

Ezt próbálta átadni a gimnazistáknak szóló műelemző magyarázataiban. Rengeteg ismeret és készség átadható és elsajátítható ugyan, csupa olyasmi, „amit minden művelt embernek illik tudnia”, de éppen a legfontosabbhoz, ahhoz a bizonyos kimondhatatlanhoz, amelynek megragadására minden művész és minden műértő törekszik, kizárólag személyes utak vezetnek – vallotta. A cél a lényeg felé törekvés, noha a végeredmény nem számonkérhető.

Mankót próbált nyújtani generációknak. A generációk most mankó nélkül maradnak, egyedül kell megtalálniuk a tudást. Ahogyan Beke mondta. 

(Borítókép: Beke László művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti egyetem tanára előadást tart Kassán 2013. április 5-én. Fotó: Komka Péter / MTI)