Index Vakbarát Hírportál

Szarvas József divatot teremtett a pajtával

2022. február 1., kedd 12:25

Talán csak titkon remélte Szarvas József, hogy divatot teremt a félig bedőlt viszáki pajtájával, amelyet aztán rendbe hozott, és amely ma már Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria néven várja a látogatókat.

PajtaKult néven indult komplex kulturális értékmentő és -teremtő program. Eddig hozzávetőleg nyolcvan pajtát térképeztek fel országszerte, de már határon túlról is van jó néhány közösség, amely csatlakozott. Azokban az épületekben, amelyek erre alkalmasak, programok is kezdődtek. 

Példaként Szarvas József viszáki pajtája szolgál, és az az érték- és közösségteremtő szellemiség, amelyet ő képvisel:

gyakorlatilag a „pajtás mozgalom” szellemi atyjaként áll az ötletgazda Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója vezette szervezői csapat mellett tapasztalataival, tanácsaival.

A projekt összefogja mindazokat az értékes kezdeményezéseket, amelyek eddig a pajtákban elindultak, és igyekszik úgy gondolkodni ezekről az épületekről, mint egy-egy kisközösség kulturális találkozási pontjáról, illetve ehhez kapcsolódóan a helyi vállalkozók, szervezők gazdasági lehetőségeiről, a turisztikai vonatkozásokról, az építészeti hagyományokról és az új építészeti irányokról is szó esik. Minderről a YouTube-csatornájuk kisfilmjei is tanúskodnak:

A PajtaKult három művész-nagykövete: Kubinyi Julcsi, Paár Julcsi és Laposa Julcsi népdalénekesek. Az építészeti szakértő Tóth Zoltán, a gasztrovonalat Katlan Tóni képviseli. A Petőfi Irodalmi Ügynökség és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával szeptember óta havi 8-10 programot szerveztek ezekben a pajtákban Őriszentpétertől Veresegyházáig, olyan művészekkel, mint Harcsa Veronika, Palya Bea, Boban Marković, Ferenczi György vagy Vecsei H. Miklós.

(Borítókép: PajtaKult)

Rovatok