A hétvégén rendezik a Müpában a Jazz Showcase-t, amely a hazai jazzélet egyik legnagyobb ünnepe. Ennek kapcsán kicsit utánajártunk, milyen cipőben jár a hazai jazz előadó-művészet, milyen a presztízse, és mi biztosítja az utánpótlást.
Louis Armstrong mondta:
Ember, ha meg kell kérdezned, mi az a jazz, akkor sohasem fogod megérteni.
Legjobb tehát, ha az ember nem kérdez, hanem minél többet hallgat, s minél többet hallgat, annál jobban érti. Vagy legalábbis megérzi. Vagy rájön arra, hogy na, ez itt egy magyar népdal volt. Vagy na, ez itt egy Bartók. Persze ahhoz ismerni kell a magyar népdalt vagy Bartókot. Ami nem jelenti persze, hogy ha valaki nem ismeri, ne tudná élvezni, vagy átadni magát az élvezetnek, csak nem lesz meg az a felismerés. A heuréka.
Bár csak nemrég hagytuk magunk mögött az egyik nehéz pandémiás időszakot, amikor a jazzklubok is zárva voltak, szerencsére a jelen időszakban ahogyan színházba, úgy jazzkoncertre is járhatunk, akár napi rendszerességgel. Budapesten legalábbis. De mi a helyzet a túloldalról?
Bár sokan sírnak a zenészek, művészek közül, hogy alacsonyak a fellépti díjak, és pusztán a jazz-zenélésből nem lehet megélni, Zipernovszky Kornél jazzszakíró, aki 2015-ben indította el jazztanulmányi kutatócsoportját a Jazz studies diszciplína meghonosítása érdekében, nem így látja a helyzetet.
Effektív a zenélésből Amerikában sem élnek meg a zenészek, csak a legfelső réteg, ez tehát nem hazai jelenség, és nem is csak a jazzistákra, a komolyzenészekre is vonatkozik. Ahogyan az is jellemző, hogy sok helyütt tanítanak a profi zenészek, és sokuknak ez a megélhetés fő forrása. Budapesten négy kiemelkedő jazzklub van: a BJC (Budapest Jazz Club), a BMC (Budapest Music Center) égisze alatt működő Opus Jazz Klub, a Ráday utcai IF Jazz Café, és a Fonó Budai Zeneház is működik jazzklubként is. Ezekben a klubokban szinte napi rendszerességgel van jazzkoncert, ami fontos, mert a jazzélet hétköznapját a klubok jelentik, a fesztiválok csak az ünnepeit. De klubélet nélkül nincs ünnep.
Budapesten a szakíró szerint nagyon jó klubélet van, és létezik ilyen a vidéki nagyvárosokban is, persze most az általános állapotokról, nem a minden előadó-művészeti ágat érintő pandémiás időszakról beszélünk. Van jazzklub Szegeden, Debrecenben, Fehérváron, Pécsett, Szombathelyen. A jazz ugyanakkor valamilyen formában mindig a vendéglátáshoz kapcsolódik, ahogyan a budapesti Opus étteremben, az IF-ben vagy a BJC-ben is. Szerencsére azért a BJC-ben van külön koncertterem is, ahol még meggyes sört se muszáj fogyasztani.
Zipernovszky szerint az elmúlt években, évtizedekben emelkedett a jazz presztízse, amiben az is közrejátszik, hogy van már olyan televíziós kábelcsatorna, például a d1 tv, amely kilencven százalékban jazzt közvetít, méghozzá főleg élő koncerteket. (Más kérdés, hogy van Dankó Rádió is, amely nem feltétlenül a kifinomult zenei értékrendet közvetíti.) Ott van aztán a Jazzy kereskedelmi rádió, amely elsősorban smooth jazzt játszik, ez a csatorna is nagyban hozzájárult a jazz népszerűsítéséhez. A jazz ugyanis alapvetően rádióhoz köthető. Amerikában az 1920-as, Európában a 30-as évektől a műfaj legfontosabb fóruma, közvetítője a rádió.
A közelmúltban született jazz témájú művész- és dokumentumfilmek is növelik a műfaj presztízsét,
például Miles Davisről (The Birth Of The Cool, 2019) vagy Ella Fitzgeraldról született dokumentumfilm (Just One Of Those Things, 2019) az elmúlt időszakban, de most is játszanak egy dokufilmet a Buena Vista Social Klub jelenségről.
Mára nem mondhatjuk, hogy a jazz rétegműfaj, hiszen annyi ága van a dixilandtől kezdve a smooth jazzen át a free műfajokig, ahogy a közönsége is, amelyet megszólít, nagyon sokrétű. Más az, aki a salgótarjáni dixiland vagy a kecskeméti Bohém Ragtime Fesztiválon hallgat jazzt, és más az, aki az IF Caféban.
Ami az oktatást és az utánpótlás illeti, a szakértő ezt is kiválónak látja. 1965 óta létezik Magyarországon állami keretek között zajló jazzképzés, ami Gonda Jánosnak köszönhető. Egyrészt ott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a magánintézményként működő Kodolányi János Egyetem Fehérváron, ezek felsőfokú végzettséget adnak, másrészt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium, amely középfokon oktat, illetve fontos képzőhely még a Snétberger Zenei Tehetség Központ is. Tehát négy helyen lehet jazz-zenész-képzésben részt venni, de ami nagyon fontos, és Gonda legnagyobb érdeme, hogy
sok kis magyar faluban a helyi iskolákban is tanulhatnak alapfokon jazzt a diákok.
A felsőfokú tanulmányok elvégeztével is számos kurzus és továbbfejlődési lehetőség létezik, itt van például a Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadóművészeti Ösztöndíj, amely 2005 óta működik azzal a céllal, hogy segítse a harminc év alatti művészeket a pályakezdésben (ezt évente három művész kaphatja meg bruttó 200 ezer forint értékben), és vannak tehetségkutatók, mint például a Showcase vagy a jazzvetélkedők.
Hogy ki milyen irányba megy el tanulmányai befejeztével, az egyéni művészi döntés. Van, aki session zenész lesz, van, aki stúdiózenész, van, aki a tanításban találja meg az útját. Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy amíg a pop egy kultúra, addig a jazz egy szakma, nagyon komoly képzéssel.
Ahogy Wynton Marsalis trombitás mondta: „A dzsessz nem csupán annyi, hogy akkor most azt játszom, amihez kedvem szottyan. Ez egy nagyon strukturált dolog, ami hagyományokon alapul, és temérdek gondolatot és tudást igényel”.
(Borítókép: Bécsy Bence gitáros és Szeifert Jason Bálint basszusgitáros a Shinterz együttes tagjai a Magyar Jazz Ünnepén a Budapest Jazz Clubban 2020. október 7-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)