Index Vakbarát Hírportál

Nem indul idén zenés szak az SZFE-n, prózai osztály viszont lesz

2022. február 7., hétfő 11:16

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektora az SZFE pályaorientációs napján bejelentette a következő osztályvezető tanárok névsorát.

Pályaorientációs napot tartott a Nemzeti Színházban a Színház- és Filmművészeti Egyetem február 5-én. Rátóti Zoltán, Sáfár Mónika, Berettyán Nándor, Kulcsár Edit és Lukácsy György bemutatták többek között a színész, a rendezői és a bábszínész szakot – foglalta össze a lényeges információkat a Színház Online a Magyar Nemzet beszámolójából.

Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektora szerint a zenés színházak telítettek, így idén nem indul zenés osztály az SZFE-n. A prózai szak osztályvezető tanára Funtek Frigyes lesz, aki 1984-ben Kerényi Imre osztályában végzett az egyetemen. A művészibeszéd-tanár Bardóczy Attila, a zenés mesterség oktatója pedig Pápai Erika lesz.

Bábrendező osztályt Szász Zsolt indít, a színházrendező szakot pedig Anatolij Vasziljev orosz rendező vezeti.

Berettyán Nándor, akit mindössze 28 évesen választottak a Karinthy Színház igazgatói posztjára, szintén jelen volt a pályaorientációs napon a bábszínész, bábrendező osztály egyik tanáraként. Mivel a színész tíz éve jelentkezett az egyetemre, így elég tisztán emlékszik saját felvételijére.

Én a harmadik rostán, az ebédszünetben elájultam

– vallotta Berettyán, aki szerint a színházi szakmák mindegyike stresszhelyzetek folyamatos láncolata, cserébe a nehézségekért az alkotói pálya kárpótolja.

A modellváltásnak áldozatául esett egyetemről tavaly ősszel több teljes osztály távozott, hogy tanulmányaikat a Freeszfe Egyesület közreműködésével Európa különböző művészeti egyetemein folytassák és fejezzék be.

(Borítókép: Funtek Frigyes rendező David Seidler A király beszéde című drámájának próbáján a kaposvári Csiky Gergely Színházban 2013. december 17-én. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok