A keszthelyi Balatoni Múzeum impozáns épületében február 4-én Az Andrássy úttól a Múzeum utcáig címmel nyílt új kiállítás. Hét, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult alkotó műveit tekintheti meg a nagyérdemű. A csoportos tárlat április 2-ig látogatható.
Keszthely városvezetése és persze a kiállítás megálmodói – Agárdi Olivér, Burucs Szabolcs, Hermann Zsófia, Hermán Alíz, Miklós Hajnal, Molnár Eleonóra és Tóth Xénia – célul tűzték ki, hogy felvirágoztassák a térség művészeti és kulturális életét. Az eltérő művészi látásmódú fiatalokat összeköti, hogy
mindannyian keszthelyi kötődésűek, és a 2000-es években tanultak a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Az egykori hallgatók első közös alkotói megmozdulásukkal megkísérlik, hogy színt varázsoljanak ezekbe a téli hetekbe. A különböző technikákkal készült festmények, grafikák, szobrok és installációk magukban hordozzák – és megválaszolják – a nagy kérdést: Mi is a művészet?
Keszthely apraja-nagyja kíváncsi volt a helyi alkotók közös kiállítására: a Balatoni Múzeum hatalmas aulája pillanatok alatt megtelt, és bár a látogatók zöme le tudott ülni, több tucat ember már csak a széksorok mellől (vagy éppenséggel a közönség mögül) élvezhette a megnyitót.
Az első emeleti teremben kiállított alkotások valósággal megbabonázták a művészetre fogékony érdeklődőket. Szüleik karjaiban kalimpáló kisbabák, fogócskázó óvodások, kíváncsi iskolások, büszke rokonok és régi barátok gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék meg keszthelyi (egykori képzős) ismerőseiket.
Burucs Szabolcs képgrafikus művészként végzett, a képzés alatt pedig leginkább a monokróm képalkotás ragadta meg a fantáziáját.
Az erre legalkalmasabb grafikai technikák közt lavírozva hoztam létre akkori műveimet, melyek jobbára a bezártság, a kiútkeresés és az önismeret témaköreit boncolgatva keletkeztek
– olvasható a bemutatkozójában. Azóta eltelt néhány év, a művészt pedig újabban különböző spirituális tanítók „útmutatói” inspirálják. A kiállításra ezekhez a tanításokhoz köthető művekkel is készült, ám mivel az alkotások megkívánták tőle a színhasználatot, a munkafolyamat új kihívások elé állította a művészt.
Hermann Zsófia festőművész szakon végzett, jelenleg a budapesti Godot Labor Galéria állandó művésze, aki a kiállításra nemcsak képekkel, de narratív elemekkel felruházott installációkkal is készült. Akril- és akvarellalapú festészetére jellemző az áttetszőnek tűnő színfoltok megjelenítése, a finom átmenetek és a visszafogott színek alkalmazása.
A festmények témája a művész végtelenül személyes belső vízióiból bontakozik ki, amelyben egyaránt helye van a múltfeldolgozásnak, az önreflexiónak és a jelen közegében tapasztalt külső eseményekre való reagálásnak.
Nem túlzás azt állítani, hogy Tóth Xénia performansza nyűgözte le leginkább a nézőket. A művésznő festőművész szakon végzett, de korábban textiltervezést és animációt is tanult.
Mindig is az összművészet vonzott, nem szerettem volna, hogy beskatulyázzanak. A barátaim mondták, hogy ha festő szakra megyek, akkor nem kell egyetlen dolognál leragadnom, hanem bátran kibontakozhatok. Az öt évem egyetlen nagy kísérletezés volt
– fogalmazott az Indexnek Xénia, aki a megnyitó napján a nézőkön „kísérletezett”:
élő műtárgyként vonult végig a festmények között.
Hermán Alíz nemcsak szobrokat készít, hanem rajzol is: néha papírra, máskor fára alkot, de mindig a hozzátartozóit örökíti meg.
Szeretek erős színeket használni, amikhez nálam szinesztéziás érzések kapcsolódnak. Gyerekkori emlékeket őrzök arról, hogy bizonyos szavakhoz, amiket nem értettem, színeket képzeltem, ezekhez általában egy adott hangulat is társult, helyettesítve a szó jelentését. A színek fogalmakhoz kötése idővel elmúlt, viszont még mindig intenzív érzelmeket fűzök hozzájuk
– tudhatták meg a nézők, miközben a színpompás alkotásokat nézegették.
Agárdi Olivér, a porték és emberi alakok mestere jelenleg is Keszthelyen él és alkot. Míg eleinte realista elemekkel teletűzdelt művek kerültek ki kezei közül, később már a szürrealizmus és az absztrakt ábrázolásmód felé fordult.
A festők névsorát bővíti Molnár Eleonóra is, aki személyes élményekből vagy az érdeklődését felkeltő látványelemekből inspirálódik. Az alkotói folyamata egészen különleges, hiszen általában nem tervezi meg pontosan, hogy mit is alkot, hanem csak elképzeli a képet, amit festeni fog.
Miklós Hajnal festőművész munkafolyamata egy belső utazás: az alkotásban való elmélyülés jellemzi. Az ember és a természet viszonya visszatérő elem képeiben, csakúgy, mint a személyes élmények megjelenítése és az önreflexió.
(Borítókép: Gáll Anna / Index)