Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a Mese című folyóirat

2022. február 12., szombat 07:06 | aznap frissítve

A Mese című összművészeti folyóirat első száma a Tiszteletadás az elődöknek alcímet viseli. Az alapító szerkesztő Boldizsár Ildikó és Luzsi Margó.

Luzsi Margó és én azért alapítottuk meg a lapot, mert szükségét látjuk egy olyan fórumnak, amely hiteles tájékozódási pont lehet a mesékkel kapcsolatban mind a szülők, mind pedig a szakemberek számára, ráadásul felöleli a mese valamennyi területét a folklorisztikától kezdve a számítógépes játékokig, a szájhagyományban élő meséktől az írott szövegeken át az illusztrációkig

– mondja Boldizsár Ildikó író, mesekutató, szerkesztő, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója. Az összművészeti folyóirat nem színes, szagos, képekkel telezsúfolt magazin, hanem egyszerűen csak egy – a szó legnemesebb értelmében – régimódi folyóirat.

A hiánypótló periodika első számának címében ez áll: Tiszteletadás az elődöknek. Arra kérték a szerzőket, mutassák be azt az „elődöt”, aki vagy amely elindította őket a mesék útján, legyen az könyv, mesemondó, cikk vagy akár egy szó – bármi. Az első szám szerzői: Antalfai Márta, Bajzáth Mária, Bárdos József, Boldizsár Ildikó, Bumberák Maja, Csörgei Andrea, Fekete-Szabó Viola, Ferkai Tibor, Kerekes Valéria, Korbai Hajnal, Kovács Marianna, Luzsi Margó, Deák-Zsótér Boglárka, Kormos Rebeka, Pressing Lajos, Szentkúti Márta és Tick Ervin.

A 80 oldalas folyóirat kereskedelmi forgalomba nem kerül, Boldizsár Ildikó honlapján lehet megrendelni, illetve előfizetni rá. 2022-ben négy tematikus szám jelenik meg: az elődökről szóló tavaszi lapszám után nyáron napjaink meseirányzataival foglalkoznak majd, ősszel a mesék és a gyerekek kerülnek a középpontba, télen pedig a mese mint felnőttműfaj kerül terítékre.

Rovatok