Index Vakbarát Hírportál

Történelmet írt Denzel Washington – már megint

2022. február 12., szombat 06:32 | aznap frissítve

Denzel Washington olyan filmekben játszott, mint a Malcolm X és a Kiképzés. A hatvanhét éves színész február 8-án kapta meg tizedik Oscar-jelölését. Ezúttal a Macbeth tragédiájában nyújtott alakításáért jelölték a legjobb színésznek járó díjra. Ezzel ő lett (pontosabban ő maradt) az Oscar-gála történetében a legtöbb jelölést bezsebelő fekete színész, megdöntve a saját rekordját

Már a keddi műsor előtt is Washington volt a legtöbb jelölést kiérdemlő színes bőrű művész. Kilencedik Oscar-jelölését 2018-ban kapta meg a Jogdoktor című filmben nyújtott alakításáért.

Ennek ellenére Washington már húsz éve nem nyerte el a díjat.

A remek színész mindössze két aranyszobrocskát vihetett haza karrierje alatt: az első díjat 1990-ben Az ötvennegyedik hadtestért, míg a másodikat 2002-ben a Kiképzésért kapta.

Négy évtizede a csúcson

Az idei jelölés után már kijelenthetjük, hogy Denzel Washington az 1980-as évek óta minden évtizedben kapott Oscar-jelölést. Először 1988-ban, a Kiálts szabadságért! című filmmel érdemelte ki a legjobb mellékszereplő díjat – pontosabban a jelölést.

Az Akadémia soha nem volt igazán adakozó kedvében, amikor a fekete színészekre került a sor. Sidney Poitier volt az első fekete férfi, aki 1964-ben elnyerte a legjobb színésznek járó díjat, és legközelebb csak 2002-ben nyert színes bőrű művész, méghozzá maga Denzel Washington. A nőknél még rosszabb a helyzet, hiszen eddig egyetlen fekete nő nyerte meg a legjobb színésznőnek járó díjat: Halle Berry 2002-ben a Szörnyek keringője című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést. 

(Borítókép: Denzel Washington 2019. június 6-án. Fotó: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Rovatok