Index Vakbarát Hírportál

Kiakadtak a Jóbarátok rajongói: Kínában cenzúrázták a sorozatot

2022. február 13., vasárnap 09:32

Nagy port kavart a rajongók körében, hogy Kínában cenzúrázták a Jóbarátokat.

Miután megjelent a Jóbarátok: Újra együtt című epizódja 2021-ben, a kiugró népszerűség miatt a kínai streamingszolgáltatók együtt megvásárolták az egész sorozat közvetítési jogait. A Bilibili, a Tencent, a Youku, a Sohu és az iQiyi február 11-én, pénteken kezdte sugározni, ám jelentősen változtattak az epizódokon. Érdekesség, hogy a Sohun és az iQiyin adásban volt a sorozat 2012-től 2013-ig, ám akkor még nem cenzúrázták.

Rögtön az első részből kivágták azokat a jeleneteket, amelyekben Ross Carollal, a korábbi feleségével beszélget, akitől azért vált el, mert rájött, hogy leszbikus, emellett más szexuális tartalmú beszélgetéseket is kiszerkesztettek.

Ross egy másik, a „nőknek több orgazmusuk is lehet” mondatát is átírták, és a kínai felirat úgy szól, hogy „a nők megállás nélkül pletykálnak”.

Nem csoda, hogy a rajongóknál kiverte a biztosítékot, akik a kínai közösségi oldalon, a Weibón adtak hangot nemtetszésüknek, és a FriendsCensored hashtagnek 54 milliónál is több megtekintése volt péntek estére, ám a Weibo szombatra törölte a hashtaget, és csak annyit lehet látni helyette, hogy „ezt a témát a jogszabályok és az előírások miatt nem jelenítjük meg”.

Nemcsak figyelmen kívül hagyja a nők szexuális vágyát és élvezetét, hanem megerősíti a nők nemi sztereotípiáját is

– írta az egyik felhasználó a cenzúrázásról.

A cenzúra annak az eredménye, hogy 2016-ban a kínai kormány szigorított azokon az irányelvein, amelyek megtiltják, hogy a televíziós műsorokban homoszexuális tartalmak jelenjenek meg, vagy olyan témák, amelyek „megmutatják a társadalom sötét oldalát”, legyen szó a házasságtörésről, vagy az egyéjszakás kalandokról.

Nem ez az egyetlen nyugati produkció, amit Kínában cenzúráztak, és nagy port kavart. A közelmúltban a Harcosok klubja című film befejezését variálták meg, ám akkora felháborodást váltott ki, hogy a Tencent-platform a kivágott 12 percből csaknem 11-et visszaállított.

(CNN)

Rovatok