Kalmár János a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát kapta a budapesti Francia Intézetben. Az elismerést Pascale Andréani, magyarországi francia nagykövet asszony adta át az idén hetvenedik évét betöltő művésznek.
Állított ki Budapesten és Párizsban. Washingtonban és Kolozsváron. Badenben és Rómában. 2010-ben a legnagyobbaknak járó Munkácsy-díjat kapta. Készített Vörösmarty-szobrot, Hauser Arnold-síremléket a Farkasréti temetőben, Rózsa Ferenc-portét, nonfiguratív plasztikát.
Erdőt, melynek fái között bolyongva biztonságban érezzük magunkat. Ahol a fák ágai úgy kapaszkodnak egymásba, mint férfi és nő.
Miután Kalmár János 1978-ban lediplomázott a Varsói, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a következő éveket tanulmányutaknak szentelte, amelyek elvezették Franciaországba, Svájcba, az Egyesült Királyságba, valamint Indiába.
2008-ban Magyarországon és Franciaországon telepedett le, részben Budapesten, részben Párizsban él. 2011-ben doktorált a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol a szobrászat szerepéről, valamint ember és természeti tér, ember és épített tér viszonyáról értekezett. Műveit 2013 óta a párizsi Martel-Greiner Galéria képviseli.
Kalmár munkáiban nagy hangsúlyt helyez a plasztikák felületén megjelenő színhatásra, melyet a fém oxidálásával, más anyagok – fa, kő – alkalmazása esetén pedig utólagos festéssel, aranyozással ér el. Elvont, filozofikus hangvételű alkotásai az apró érmektől a nagyméretű, monumentális szobrokig egyaránt érzékeny megfogalmazásúak
− hangsúlyozta a nagykövet asszony laudációjában.
Kalmár a francia–magyar barátságot fáradhatatlanul építő művészek képviselőjeként több alkalommal kapott meghívást, hogy a Francia Intézetben állítsa ki alkotásait.
Radnóti Sándor esztéta a szobrászról szóló esszéjében így ír:
Kalmár János arra a minimális információra törekszik munkáiban, amellyel még fölismerhetjük, hogy álló (vagy ülő) alakról van szó. Mégsem nevezhetjük minimalistának vagy »posztminimalistának«, éppen azért, mert tárgyának, az embernek a felismerése sarkalatos célja és munkái befogadásának feltétele.
Kalmár pedig így vall saját magáról Intervallum című költői írásában:
Először és utoljára élek meg minden pillanatot. A művészet számomra jelenlétem intuitív és tudatos megfogalmazása, amiben nem a megszokás és a kötődések, hanem helyzetem megértése kell hogy vezessenek.
(Borítókép: Kalmár János a Lelki gravitáció V. című alkotásánál a Műcsarnokban 2018. szeptember 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)