Index Vakbarát Hírportál

Ők a Zsoldos-díj idei esélyei

2022. február 16., szerda 21:36 | aznap frissítve

Az adott év legjobb science fiction műveit a szakma a nemzetközi hírű sci-fi-íróról, Zsoldos Péterről elnevezett elismeréssel, a Zsoldos-díjjal jutalmazza. Már megvannak a jelöltek.

A Zsoldos Péter-díj shortlistje a magyar fantasztikus szakmai közösség jelölései alapján a legtöbb szavazatot kapott, az előző évben megjelent művekből áll össze. Erről a listáról választja ki a héttagú zsűri a díjnyertes műveket három – regény, novella, illetve fordítás – kategóriában. A szakmai zsűri döntését és a meghirdetett közönségszavazás eredményét 2022. április 20-án hozzák nyilvánosságra.

A díjat az író halálának évében, 1997-ben alapította az Avana Egyesület és a Zsoldos család, Salgótarján városának támogatásával. A három díjon kívül létezik közönségdíj is, ennek a nyertese csak olyan mű lehet, amelyre legalább száz érvényes szavazat érkezett.

A jelölt művek listája

A 2022-es Zsoldos Péter-díj shortlistjére a 2020. december 1. és 2021. december 1. között megjelent művek közül az alábbiak kerültek fel (a szerzők neveinek ábécésorrendjében):

Regények

Novellák

Fordítások

Rovatok