Az Index az utóbbi időben többször is foglalkozott annak a lehetőségével, hogy az Erkel Színház a jövőben nem tartozna már a Magyar Állami Operaházhoz, hanem befogadószínházként működne tovább. Ezúttal Kovács János karmester véleményét kérdeztük, aki határozottan ellenzi a tervet.
Először Szabó László, az Erkelben játszott Puskás, a musical producere beszélt arról a lehetőségről, hogy a Operaház megnyitása után az Erkel Színház piaci lábra állhat, majd erre reagált Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója, aki úgy vélte: annyira karcsúsodott a műfaj közönsége, hogy „már nem kell neki az Erkel Színház éjjel-nappal operára”. Különösen, ha márciusban megnyitja a kapuit a felújított Operaház, amely mellett már üzemel az Eiffel Műhelyház is.
Az elhangzottakkal kapcsolatban megkérdeztük Kovács János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmestert, aki a Magyar Állami Operaház első karmestere és főigazgatója is volt, és jelenleg is aktívan dolgozik. „Szabó László az Indexnek nyilatkozva elmondta, milyen jó, hogy az Erkel Színházban széles néptömegeket meg tudnak szólítani a musical műfajával. Elhangzott az is, hogy opera-előadásokra szinte már korbáccsal sem lehet behajtani a fiatalságot, vagy esetleg az idősebb korosztályt is” – idézte fel az előzményeket Kovács János, hozzátéve: szerinte azok vannak tévedésben, akik úgy gondolják, hogy ha az Opera a rekonstrukció után megnyílik, akkor „minden el van intézve”, hiszen ott a gyönyörű Andrássy úti palota, illetve ott az Eiffel Műhelyház is.
Kovács János szerint érdemes lenne megfontolni Richard Straussnak – az operaírás és -játszás nagy mesterének – Testamentum című írását, amelyben kifejti, hogy szerinte egy világvárosnak hogyan kellene operát játszani. Három színházra van szükség, az egyik az úgynevezett operamúzeum, amelyben Gluck, Mozart, Beethoven, esetleg Wagner és természetesen Richard Strauss művei szerepelnének. Ezeket állandóan műsoron kel tartani, mert ezek adják a – német – kultúra alapját. A másik színház a Volksoper (népopera), Strauss oda az általa kissé alacsonyabb rendűnek tartott olasz operákat delegálta – Donizetti, Bellini, Verdi, Puccini népszerű művei képeznék a repertoárt –, a harmadik pedig egy kísérleti műhely volna, ahol a kortárs törekvések kapnának helyet. „A kísérletezés nem alacsonyabb rendű alkotói tevékenység, de arra nem kell az Erkel Színház, mert azzal tényleg nem tudjuk megtölteni.”
Az Opera, sajnos, valószínűleg a nagypénzű elit számára fog megnyílni – ne legyen igazam
– mondja a karmester. Ezt kedvezményes jegykonstrukciókkal sem fogják tudni megoldani, mert az operarepertoár nagyon széles, a népopera intézménye pedig éppen azt a cél szolgálná, hogy ne csak néhány darabot adjanak elő, vagy csak egy kis szeletét az operarepertoárnak, hanem mindenféle megszólalhasson. „Mindegy, hogy mire fogjuk, hogy miért szokott le a közönség az operába járásról: említhetnénk a pandémiát vagy azt, hogy a zeneoktatás nem olyan irányú és erejű, hogy a fiatalságot megszólítaná. Ám anélkül, hogy lebeszélném őket a musicalről vagy egyéb könnyebb műfajokról, mindig is az a meglátásom, hogy Operába járni nem szórakozás, hanem ugyanúgy a kultúránk alapja, mint az, hogy az iskolában el kell olvasni a kötelező olvasmányokat, a János vitézt, a Toldit, a Shakespeare-műveket, Az ember tragédiáját. Ebbe bele kellene tartoznia a klasszikus operáknak is.” Kovács szerint ha mindenki belekóstolna az operába, és jó előadást hallana, akkor „egy fokkal magasabb szintre kerülne az emberiség”.
„Hiába próbálnának mindent bezsúfolni az Operába, nem megy. Az Operának úgyis zsúfolt lesz a műsora, ha közben megtartja az Erkel Színházat, amely évtizedeken keresztül jól működött: Verdi-, Rossini- és Puccini-operákat játszottunk, Mascagnitól a Parasztbecsületet, Leoncavallótól a Bajazzókat, és időnként belefért még egy-egy kortárs magyar darab is – ezek most helyet kaphatnak az Eiffel Műhelyházban” – véli Kovács János, aki szerint a népszerű darabokat kellene az Erkel Színházban játszani. Az Andrássy útra kerülnének a mindenki számára megérthető „komolyabb művek”, a három Bartók-egyfelvonásos, Csajkovszkij Anyeginja vagy A pikk dáma, a klasszikus balettek, illetve a Wagner-darabok, amelyeknek kell hely, mert az Erkelben nem fér el a zenekar.
„Emellett olyan nagy szükségünk van az Erkelre, mint egy falat kenyérre. Azzal nincs gond, hogy Verdi és Puccini között műsorra kerül egy-egy musical is, csak az ne történjen meg, amit rebesgetnek, hogy ügyeskedő szerencselovagok olyanra használják majd az Erkelt, ami kiszorítaná az elsődleges célt, az operajátszást” – mondja a karmester, és példának még a rendszerváltozás előttről egy divatbemutatót és ehhez hasonló rendezvényeket említ.
Kovács János szerint szörnyű lenne, ha az Erkel befogadószínházként működne, mert ez azt jelentené, hogy az opera műfaja, mondjuk, 25 százalékot kapna. „Kell a három játszóhely, mert különben nincs ideje felkészülni egy-egy produkciónak.
Egy befogadószínház vezetése csak azt tartja szem előtt, hogy hogyan lehet költséghatékonyan üzemeltetni az intézményt.
Ez az operajátszás halála. El kell fogadni, hogy az operajátszás a kulturális életünk fontos része, és borzasztó sokba kerül: ezt biztosítani kell. Az Operának nem kéne beadni a derekát olyan törekvéseknek, amelyek lehetetlenné teszik az operajátszást.”
Kovács János szerint nagy munkával meg lehetne tölteni a majd’ kétezer fős Erkelt. „A szimfonikus zenekarok többsége saját közönséggel rendelkezik, és megtöltik dugig a nézőteret, és vannak remek zenekarok, amelyek viszont nem tudják megtölteni. Nem tudom a módját, hogyan lehet ezt jól csinálni.” A karmester emlékeztet rá, hogy ez jól működött, amikor Ókovács Szilveszter főigazgató mindenki meglepetésére egy „kis festés” után megnyitotta az Erkelt, és akkor „olcsó jegyekkel nagyon sokan jöttek”. Kovács János szerint a műsorpolitikát is úgy kell kialakítani, hogy olyan darabokat játszanak, amire bemennek az emberek.
„Legyen terük azoknak a rendezőknek is, akik kiforgatják a darabot a bőréből, de ne az legyen az alap. A Bohémélet Nádasdy–Oláh-féle híres díszletét meg kell őrizni, aztán lehet olyan Bohéméletet is játszani, ami kísérletező kedvű. De mindig jönnek újabb és újabb nemzedékek, amelynek képviselői még nem látták az adott darabot, és megilleti őket is, hogy ezt a csodás előadást még 25 év múlva is játsszuk.” A karmester szerint három dolog kell ahhoz, hogy újra meg tudják tölteni az Erkelt: múljon el a pandémia, népszerű operákból álló repertoárt tűzzenek műsorra, végezetül a közönségszervezést is meg kell oldani, meg kell tudni szólítani embereket. „Az kevés, hogy lesznek majd kedvezményes jegyek, bérletek – állandóan hozzáférhetővé kell tenni a operaműfajt. Azt szeretnénk, hogy ez a csodálatos zenei világ, amit szoktak a színházi műfajok királynőjének nevezni, megéljen, és átmenjen a köztudatba, hogy ez igenis fontos.”
(Borítókép: Kovács János karnagy vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Fotó: Kovács Tamás / MTI)