Az interjúban Inkei Péter arról beszélt, hogy számára az a kulturális intézmény működik sikeresen, amelyik látszik a határon túlról is, és szerinte nem tartozik ezek közé az Opera.

A világ legnagyobb operadívája az OPERA Zenekarával lép fel többször, a legnagyobb koncerten, a berlini Waldbühnén is. Nem látszunk? A Metropolitan tőszomszédságában játsszuk a Bánk bánt. Nem látszunk? Solymosi Tamás balettigazgató kidugja a kisujját, és legutóbb már csaknem ezren pályáztak a világ három kontinenséről bekerülni a Magyar Nemzeti Balettbe. Nem látszunk? Az OPERA Énekkarát a világ legjobb operakórusának választják Londonban. Nem látszunk? Marton Éva énekversenyére ömlenek a külföldi fiatalok, köszönteni meg a legnagyobb mai tenor érkezett. Nem látszunk? Eötvös Péter, a világ ma legtöbbet játszott kortárs operaszerzője megírja első magyar nyelvű színpadi művét – nekünk. Nem látszunk? Menzel, Holten, Purcarete, Michieletto, Hilbrich, Barkatov rendezései mentek, Kylian, van Manen, Eyal, Forsythe, Malandain, MacMillan, Ekmann, Lightfoot és mások koreográfiái, gyakran személyes jelenléttel. Nem látszunk? Placido Domingo lemezeket vesz fel az Eiffelben, és jön megnyitni az Operaházat. Biztos, hogy nem látszunk?

– teszi fel az Origóban közölt válaszában a kérdéseket Ókovács Szilveszter.

Az Opera főigazgatója kifejti, hogy „az elmúlt tizenegy esztendőben az Opera keresztül-kasul járta a világot (hogy csak a messzi úti célokat említsük: Izrael, Oroszország, Japán, USA, Kína, India, Dél-Korea, Katar, Kuvait, Omán, Jordánia), a V4-államokról és a kis Magyarországot övező valamennyi országról ne is beszéljünk, hisz tematikus túrákon járjuk körbe a magyarságot. Elvittük a Bánk bánt is a New York-i Lincoln Centerbe – de a Kékszakállút és Vajda János Marióját is! –, azután Beregszászra, Daeguba, és most ősszel Mumbaiba is megyünk vele, előtte még Bukarestbe. (De úti cél volt Olaszország, Észtország, Belgium és Németország, Ausztria is.) Soha nem utaztunk ennyit és ilyen távokra. És írt rólunk a New York Times meg a fél világsajtó, több kiló – nem x-es! – külföldi sajtónk van, és nem csak az antirasszista Porgy és Bessről”.

Inkei úgy véli, „paternalista rendszer és egy kemény főnök” kellett az Eiffel Műhelyház típusú nagy kulturális beruházáshoz. Ókovács szerint

igen, ezt hívják alkotásnak, miniszterelnökségnek, életnek. Igen, így volt ez a Nemzeti Színház és a Müpa esetében is, pedig milyen klasszul kerülgethetnénk a Deák téren az egyiket, a másikat meg nem is kéne, mert nem lenne. Most meg az a helyzet, hogy habár a Hungária körútnak épp a túlpartja, de megépül a Közlekedési Múzeum is a közvetlen szomszédunkban, amely a leglátogatottabb pesti múzeum, mindenki tudja. El fogják lepni hétvégén a Népligetet is miatta a családok, a másik szomszédunkban pedig a Póka Egonról elnevezett könnyűzenei egyetemi kar kel életre. Nem aggódok, sőt: azt hiszem, az ilyesmit hívják kulturális városrehabilitációnak is, és nem találom a 7 főbűn között…

Inkei figyelmét felhívták arra, meséli az interjúban, hogy nemigen van a budapestin kívül olyan Opera, amely ennyire széttagolva helyezkedik el a városban, és arra készteti a munkatársakat és a közönséget is, hogy ilyen sokat utazzanak. Ókovács megemlíti a milánói Scala példáját, ők egy 20 ezer négyzetméteres egykori Ansaldo-csarnokban próbálnak, ott készülnek díszleteik, jelmezeik, közönséget várnak oda, és elég jól működnek már így néhány évtizede. A színház és a műhelyház között a táv 5,1 km. „A mi Operaházunk és az Eiffel közötti távolság 300 méterrel több.” Másik nagy példaképük az Opera de Paris, ott a Garnier-palota és a Bastille Opera közti távolság 5 km. De Zürich, Bécs, Berlin is épített külön próba- és gyártóközpontokat, raktárakat: ott, ahol nagy repertoárszínház működik – pláne, ha páros –, a belvárosban nem lehet 20 ezer négyzetmétereket kirobbantani a földből, érvel válaszában az Opera főigazgatója. 

(via Origo)

(Borítókép: Ókovács Szilveszter és Inkei Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Bodnár Patrícia / Index)