Február 26-án korabeli farsangi programokkal várja az érdeklődőket a Fékomadta Fesztivál, amelyet négy évvel ezelőtt hívták életre a helyi hagyományőrzők és alkotók.
A fesztivál Zsámbék középkori múltjába, hagyományaiba, szokásaiba és régi mesterségeibe enged betekintést. Russói Tamás, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke úgy beszélt a programról, hogy
egy igazi vásári forgatagon keresztül évszázadokat röppenünk vissza az időben, hogy megmutassuk a fesztiválra ellátogató vendégeinknek azt a múltat, ami egy kicsit ma is itt él köztünk a romtemplom falai között, de ilyenkor élettel, bábosokkal, harcosokkal, zenészekkel, mozgással, hangokkal telik meg.
Az interaktív programokba bárki nyugodtan bekapcsolódhat: lesznek óriásbábosok, középkori csatajelenetek, gasztronómiai különlegességek és boszorkányégetés is.
Mivel a város építészeti emlékeiben is tetten érhető a középkor hatása, a zsámbéki művészek évről évre felidézik azokat a szokásokat, amelyek ebben a korban meghatározták a helyi közösség életét. A fesztivál művészeti vezetője, Fejér Máté szerint a régi ember életében mindenre megvolt a megfelelő idő, a farsang pedig a kikapcsolódás, lazítás és szórakozás ideje volt. Az emberek ilyenkor félrerakták a problémáikat, és együtt mulattak.
Az ingyenes fesztiválon remek, korszakhoz kapcsolódó zenekarok lépnek fel, és muzsikálnak az események alatt. A rendezvény védettségi igazolvány nélkül is látogatható.
(Borítókép: Fejér János)