A világ egyik leghíresebb orosz írója, Ljudmila Ulickaja fájdalmat, rettegést és szégyent érez az orosz agresszió miatt. A Magvető Kiadóhoz eljuttatott közleményét Morcsányi Géza fordította magyarra. Közleménye elején azt írja: 

Nemzedékemnek, amely a második világháború idején született, szerencséje van, és mi háború nélkül élhetünk az evangéliumban ígért »fájdalomnélküli, tisztességes és békességes« halálunkig. Nem. Ahogy ez most kinéz, nem fog sikerülni.

Csak találgatnunk lehet, mit írnak majd erről ötven év múlva a történelemkönyvek – írja az üzenetben. Mint írja, azért érez fájdalmat, mert „a háború minden élőt sújt – füveket és fákat, állatokat és ivadékaikat, embereket és gyermekeiket”, rettegést pedig azért, mert „létezik összbiológiai ösztön, amely az élők saját életének és az utódok életének védelmére irányul”. Végül hozzáteszi:

Szégyen – mert ennek, az egész emberiség számára szörnyűségekkel terhes szituációnak az előidézésében nyilvánvaló a mi országunk vezetőinek felelőssége.

Sorait azzal zárja:

A mai nap történéseiért viselt felelősségben mi, kortárs szemtanúk is osztozunk, valamennyien, mert képtelenek voltunk előre látni és megakadályozni e drámai eseményeket. Fékezzük meg a percenként fokozódó háborút és álljunk ellen a tömegtájékoztatási eszközök mindegyikéből honfitársainkra zúduló hazug propagandának.