Régi fényükben láthatók Lotz Károly freskói, Róth Zsigmond üvegablakai, és egy izgalmas kiállítás mutatja be, hogyan lett a XIX. századi kortárs képzőművészet reprezentálására szolgáló Műcsarnokból Képzőművészeti Egyetem az Andrássy út 69. szám alatt.
Egyszer volt (úgy százötven évvel ezelőtt), hol nem volt (de volt, mégpedig Magyarországon), hogy felelős magyar kormánytagok hittel vallották: a kultúrán és a közoktatáson múlik a nemzet jövője. Báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter például a következőket szögezte le:
Én részemről egyszer-mindenkorra kimondom, hogy a magyar nemzet jövőjét tisztán kultúra-kérdésnek tartom, ennélfogva a nevelési ügyet, a közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem.
Eötvös József, majd kulturális területek őt követő irányítói, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston sem vélték a művészetet sznob pénztemetőnek, sőt a zenészeket, festőket, írókat, tanárokat és egyéb garabonciásokat sem tartották kegyelemkenyérért lihegő ingyenélőknek. Gondoskodtak többek közt arról is, hogy méltó helyszíneken találkozhassanak a művészek és a művészetkedvelők.
„Támogatták, hogy a
képzőművészeti és zenei élet központjai a főváros frissen kiépülő ütőerén, a kor legreprezentatívabb környékén, a pesti Sugárúton kapjanak helyet.
A promenád első szakaszán épült fel az Operaház (1873–1884), az Oktogont követő második szakaszán pedig, a mai Andrássy út 67–71. alatti teleksoron kapott helyet a Mintarajztanoda, a mai Képzőművészeti Egyetem elődje, valamint a Műcsarnok és a Zeneakadémia akkori impozáns épülete.
Mindhárom neoreneszánsz palota viharos gyorsasággal került tető alá 1875 és 1879 között. A Képzőművészeti Társulat Andrássy úti Műcsarnoka Ferenc József részvételével, mintegy 300 művet bemutató reprezentatív kiállítással nyílt meg 1877. november 8-án
– írja az épület történetét feldolgozó szakmunkájában Révész Emese. A művészettörténész a Képzőművészeti Egyetem Művészettörténet Tanszékének tanára, aki kollégájával, Lázár Eszter művészettörténésszel, a Képzőművészet-elmélet Tanszék oktatójával állította össze az Andrássy út 69. szám alatt található palota történetét feldolgozó kiállítást.
A Térfoglalások – a régi Műcsarnok története című tárlat tehát az idén 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem központi épületének történetét dolgozza fel.
A Barcsay Terem három helyiségében megrendezett kiállítás szorosan kapcsolódik ahhoz is, hogy befejeződött a palota belső tereit díszítő Lotz Károly-freskók restaurálása.
A látványos épület tervezője, a cseh származású Adolf Lang nemzetközi pályázaton nyerte el a tervezés jogát, és a kor legnevesebb magyar alkotóit kérte fel a díszítőfeladatokra.
Lotz Károly számos freskója díszíti a falakat. A Műcsarnok emeletre vezető lépcsősorának oldalfalaira azon művészeti ágakat festette meg, amelyek bemutatására az épület szolgál. A lépcsőforduló lunettáiban a Rajz, Rézmetszet, Műtörténet, Iparművészet, Szobrászat, Festészet és az Építészet klasszikus szépségű nőalakjai jelennek meg.
Az épület történetét feldolgozó kiállítás első nagy egysége a művészeti allegória témakörével foglalkozik, Lotz Károly freskói előtt tisztelegve. A jelent Jovánovics Györgynek, az iskola egykori tanárának műve idézi fel a tárlat elején. A kortárs kép egy drapériát ábrázol, amely a kiállításon egy Lotz-műre válaszol. Ezzel ki is rajzolódik a kiállítás alapkoncepciója, amelyben összekapcsolódik a kortárs és a régi, ami máig az akadémia egyik nagy erőssége.
Az első teremben látható az épület utolsó, még restaurálás alatt álló Lotz-falképe is. A munkát az egyetem restaurátor szakos hallgatói végzik.
Lotz egyik fő műve a Nemzeti Múzeumban található falkép sorozata – kalauzol tovább a tárlaton Révész Emese.
A klasszikus freskók elkészítésének fontos állomása volt az úgynevezett karton. Erre már eredeti méretben rajzolta fel a művész azt a képet, ami később a falon megjelent. Lotz 1880-körül lefotóztatta saját kartonjait. A kiállított fényképek fotótörténeti szempontból is értékesek.
Lotz – a klasszikus módszert követve – először minden alakot megrajzolt élő modell alapján. Kidolgozta a figurákat, drapériában is, majd elkészítette a színvázlatot. A kiállításon láthatók az élő modell alapján készült aktjai, melyeken beazonosíthatóak a Nemzeti Múzeum falképeinek alakjai.
Lotz munkái után többek között Kósa János, az egyetem festőművész mesterének 1993-as műve, a Festészet halála, valamint Czene Márta fiatal festőművész alkotása – főiskolás éveinek zárómunkája –, a 2002-ben készült Oltár(?) című képe jelzi a kontinuitást.
Izgalmas a tárlat következő fejezete is, amely az épületet mint kiállítási helyszínt dokumentálja. Fotók, régi katalógusok jelenítik meg a Képzőművészeti Társulat kiállításainak emlékét. Többek között itt mutatkoztak be először a nagybányai iskola művészei, és ebben a helyiségben láthatta első alkalommal a közönség Munkácsy Mihály hatalmas méretű Golgota című képét is.
A sok átalakítás miatt már nyomokban sem ismerhetők fel az egykori Iparművészeti Múzeum régi kiállítóterei, szerencsére a korabeli fotók megőrizték az akkori pompát.
Ennél a szakasznál Czigány Ákos fotóművész képe a kortárs rezonőr, ami a terem természetes megvilágítását szolgáló ikonikus tetőablakáról készült, és szinte összefoglalja mindazt, amiről a tárlat mesél.
A következő teremben archív fotókat és alaprajzokat állítottak ki. Az épületre kiírt nemzetközi tervpályázatra negyven munka érkezett annak idején. A kiállításon látható az a kettő, amelyik fennmaradt. A nyertes pályamű, Adolf Lang épületének jóváhagyási terve is megjelenik a tárlaton. Az épület homlokzatát a velencei Palazzo Bevilaqua mintájára alakította ki a csehországi születésű, akkor 26 éves építész. Ennek a rajza is látható ebben a teremben.
Az épületben a kortárs képzőművészek munkáit kiállító Műcsarnok alatti helyiségekben működött eredetileg az Iparművészeti Múzeum. Miután ez az intézmény saját épületbe költözött, a palota alsó felét egy, szintén a látványra építő, de nem kifejezetten magas művészettel foglalkozó vállalkozás, a Plasztikon bérelte ki.
A látogatók számára élethű viaszbábukkal jelenítették meg a kor legnagyobb port kavaró eseményeit. Volt ott gyilkosság, hárem és hasonló izgalmak a XIX. század végének megfelelő háromdimenziós technika minden csodájával. Erről egy 1896-os katalógus maradt fenn, amely alapján a látványtervező hallgatók készítettek látványos installációt.
A mai Bábszínház helyén 1907-től irodalmi kabaré működött.
Medgyasszay Vilma hangját idézve ezt a korszakot is megjeleníti a kiállítás.
„Ennek a művészeti akadémiának és magának az épületnek is nagyon erős identitásformáló ereje van napjainkban is. A Képzőművészeti Egyetem azon kevés európai művészeti akadémiák közé tartozik, ahol még tanítanak anatómiát, perspektívát, miközben nagyon aktuális, kortárs ismereteket, látókört igyekeznek átadni a hallgatóknak. Az oktatási helyszínként működő műemléki terek önmagukban is kreatív energiákat, izgalmas akció-ellenakció feszültséget generálnak” – zárta le rögtönzött tárlatvezetését az egyik kurátor.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)