Az idén hetvenhét éves rock and roll veterán a régi számai mellett több, kifejezetten ehhez az anyaghoz írt dalt is csatol nemsokára megjelenő életrajzi könyvéhez. A Sosem lesz vége című kiábrándult, háborúellenes bluest most annyira aktuálisnak érzi, hogy a lemez megjelenése előtt nyilvánosságra hozza.
„Ezt a számot 2021 augusztusában írtuk Pengő Csabával, és a nemsokára megjelenő hangoskönyvem, a Térdig a szarban, fülig a szeretetben első korongján kapott helyet” – mondta el az Indexnek a szövegíró-énekes.
Bár Hobo sosem tartotta magát prófétának, nem gondolja, hogy a jövőbe lát, most úgy érzi, hogy egyik új dala fájdalmasan aktuálissá vált.
Elég sok pocsék dolgot megírtam az elmúlt évtizedekben, de ami mostanában történik a világban, és pár napja közel hozzánk, az kiverte nálam is a biztosítékot.
Hobo több mint húsz éve jár Kárpátaljára, a beregszászi színtársulat tagjai között több barátja is van, pedig – mint mondja – neki rengeteg az ismerőse, és kevés a barátja.
Bár sokan kérdezik a véleményét a szomszédban zajló tragédiáról, egyelőre úgy érzi, hogy ezzel a dallal válaszolhat a legpontosabban. Ezért gondolta úgy, hogy a lemez megjelenése előtt közreadja ezt a dalt. Ez egy szomorú blues, és Hobo sem túl vidám. Mint írja:
„Bár tudom, ezzel sem változtathatok semmin, mint ahogy bármit is csináltam az eltelt évtizedek alatt, az sem számított. Most mégis úgy érzem, hogy érzelmeimet és gondolataimat legalább ebben a formában ki kell fejeznem.”