A bulvár térhódítása nem csak átvitt értelemben létező jelenség, hiszen az elmúlt évtizedben köztereinket is ellepték a könnyen fogyasztható alkotások, amelyek a befogadót mentesítik a gondolkodás terhe alól. A zsánerszobroknak ugyanaz a céljuk, mint a színes híreknek – több kattintást generálni. Csak esetükben a kattintás képeket jelent, hiszen a szelfikompatibilis szobrok a turisztikai forgalmat hivatottak növelni.

A Trafóban a Niké, szabadságunk szobra című produkció különlegessége, hogy a szubjektív idegenvezetésbe ágyazott előadás élőben zajlik Pécsett, miközben a darab alkotója livestreamen jelentkezik be, ezzel is közelebb hozva a perifériára szorult vidéki várost.

Kelemen Kristóf Pécs főteréről, a Széchenyi tér és a Király utca találkozási pontjáról kezdi előadását Weöres Sándor szobra mellől.

A fiatal dramaturg-rendező szubjektív idegenvezetése sokkal több puszta városismertetésnél. Kelemen igazi színházi gondolkodó, eredeti ötletekkel tágítja a színházról alkotott elképzelésünket, ahelyett hogy az elvárásoknak megfelelve a klisé pici terébe szorítaná magát, ezzel pedig minket, nézőket is.

Amellett hogy a vásznon keresztül a már említett szelfiszobor egyik iskolapéldájával találjuk szembe magunkat, Kelemen nemcsak erre a jelenségre próbálja irányítani a figyelmünket, hanem a köztéri alkotások megítélését is vizsgálja, illetve azt, hogy a politika miként alakítja a róluk folyó diskurzust.

A Weöres-szobor mellett a címből kikövetkeztethető Niké-szobor, illetve a ledöntött pécsi Lenin-szobor kapott helyet az előadásban. Mindhárom emlékműben közös, hogy szakmai tanácskozás helyett politikai viták alakították a megítélését, viszont mindháromnál különbség, hogy felállításuk pillanatában, majd az azóta eltelt években hogyan gondolkodnak róluk és milyen sors várt vagy vár rájuk.

Kelemen Kristóf Pécsett született, ám színházi tanulmányai miatt gimnázium után Budapestre költözött, így szülővárosáról utólag kezdett eltávolodott objektivitással, mégis gyerekkori nosztalgiával gondolkodni. A Niké, szabadságunk szobra című előadás eredetileg a Trafó Liberty fesztiváljára készült, amely a negyvenes évek végén Magyarországra érkező görög menekültek témáját járta körül. Kelemen a pandémia első időszakát Pécsett töltötte, sokat sétált a Mecsekben, gyakran Niké szobra körül, amely történetesen Makrisz Agamemnon görög származású Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. Eredetileg Felszabadulási emlékműként volt ismert, amelyet a felszabadulás harmincéves évfordulóján, 1975. április 4-én adtak át.

Majd jött egy rendszerváltás, és a Felszabadulási emlékművet Niké-szoborra keresztelték, felülírva eredeti jelentését.

De ugorjunk vissza a Széchenyi térre, ahol kezdetét veszi Kelemen idegenvezetése, ugyanis 2014-ben Kligl Sándor Weöres Sándor-szobrát avatták a helyiek a Király utcában, aminek több szempontból is kétes fogadtatása volt.

Kezdődött azzal, hogy Kligl a Nemzeti Kulturális Alap elnökségi tagja volt, élettársa, Lengyel Györgyi pedig az NKA-t is igazgató minisztérium, az Emmi közigazgatási államtitkára. És mivel Pécs akkori vezetése kifejezetten Kliglt kérte fel a munkára, így a szobrász gond nélkül elbírálhatta, hogy saját alkotása érdemes állami támogatásra, vagy sem. Természetesen az előbbi nyert.

A sztorit színesítette, hogy mindeközben az önkormányzat kikérte a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szakértőinek véleményét. A szakértők sem a szobor tervét, sem tervezett helyét nem támogatták. Ám a MANK jelentésébe már csak ez utóbbi kritika fért bele, amit fél évvel később, úgy tűnik, meghamisítottak, ugyanis akkor már úgy szerepelt a dokumentumban, hogy a szakértők a művet elfogadásra és kivitelezésre javasolták. Erről egy korábbi cikkben bővebben írtunk.

A fideszes városvezetés azóta ellenzékire cserélődött, így kerülhetett szóba a szobor további sorsa, ugyanis felvetődött, hogy áthelyezik a Király utcából egy másik helyszínre.

Az eltávolított Lenin-szobor hűlt helyén állva Kelemen egy másik kérdést is belecsempész az előadásba. Bár Pécs volt 2010-ben Európa kulturális fővárosa, mégis érdekesnek tartja, hogy a rendszerváltás óta mintegy harmincezren vándoroltak el a városból.

Pécs bányászmúltja fontos a város kulturális életének szempontjából, ugyanis az ipar rengeteg embert vonzott anno Baranyába, amelynek következtében fellendült a helyi gazdasági élet, ez pedig a földből hirtelen előbújó iskolákat, üzleteket és pezsgő kulturális életet eredményezett. Ám amióta bezártak a bányák, nem lépett a helyükbe olyan ipar, amely megfelelő megélhetést biztosítana a város lakóinak. 

A Lenin-szobrot a Baranya Megyei Magyar Szocialista Munkáspárt épülete melletti parkban állították fel 1970-ben. A rendszerváltás után, 1990-ben döntés született, hogy múzeumba szállítják, majd húsz évig mégis a Pécs Holding telephelyén tárolták. Onnan 2010-ben szállították Kecelre, a Pintér Művek Szobor és Haditechnikai parkjába.

Három különböző alkotás, amely három különböző korszakról mesél. Az egyórás, számunkra virtuális, Kelemen és Vincze Alina operatőr számára térbeli sétán rengeteg információt, de még ennél is több, a saját életünkre lefordítandó kérdést kapunk. A Niké, szabadságunk szobra című előadás kuriózum a magyar színházi palettán, ami után egészen biztosan más szemmel fogjuk szemlélni köztereink bronzalakjait.

(Borítókép: Trafó)