Index Vakbarát Hírportál

Hektárnyi ökoparkot kapott Budapest a Vizafogó területén

2022. március 9., szerda 08:27

Csaknem 1 hektáros közpark épült át a XIII. kerületben, amit a helyiek már birtokba is vehettek.

Vizafogó közparkot a fővárosban az Esztergomi út és a Párkány utca között alakították ki. A mintegy 1 hektárnyi területet a XIII. Kerületi Önkormányzat kiemelt zöldberuházásként kezelte, a célja az volt, hogy az mintaértékű ökopark és okos élménytér legyen rekreációs funkciókkal, smart city (okos város) szolgáltatásokkal.

Hőkamerás védelem

Az egyedi tervezésű parkban egy mesterséges tavat is létrehoztak, ligetes „kis erdőt” telepítettek

A park kialakításáról szóló közleményből kiderül, hogy a növények locsolását talajvízkútról oldják meg, automata öntözőrendszerrel, a park biztonságát pedig a legmodernebb digitális technológiai rendszer felügyeli. Az önkormányzat itt alkalmazott először hőkamerát. A felszerelt intelligens kamerák képesek úgynevezett járőrfunkciót is ellátni: folyamatosan megfigyelik a park egész területét. Vészhívás (segélyhívás) kezdeményezésére szolgáló kommunikátort is kihelyeztek a park három frekventált pontjára, melynek hívásai a Közterület-felügyelethez futnak be.

A Klímabarát Díjas XIII. Kerületi Önkormányzat mintegy 700 millió forintot fordított a közpark teljes beruházására, átadásakor pedig a kerület polgármestere, Tóth József így fogalmazott:

A Vizafogó ökopark a nyugalom szigete egy rohanó világban. A kerület az ökológiai egyensúly fenntartására törekvő fejlesztéseivel a következő generációkra sem ró terheket.

Tó, híd, kávézó

A rendkívüli zöldfejlesztést az tette lehetővé, hogy 2020-ban az önkormányzat ezt a 9290 négyzetméternyi területet a beépítésre szánt besorolásból közparki területté minősítette a Kerületi Építési Szabályzat módosításával. A fejlesztők figyelembe vették a lakók véleményét, ötleteit is. A munkálatok 2021. július 21-én indultak, a lakók pedig 2022. március 8-án vehették birtokba a rekreációs területet.

A park központi látvány- és élményeleme a másfél méter mély, mesterséges dísztó állandó vízi növényzettel; ide került Lestyán-Goda János szobrászművész Halak című alkotása. A víz fölött híd ível át. A tó körüli fősétányon 50 négyzetméteres pavilont építettek – kávézóval, büfével, nyilvános illemhellyel és pelenkázóval. A szolgáltatóépülettől vendéglátó stégterasz nyúlik a víz fölé. A tóba a pavilon tetőfelületéről váparendszeren keresztül folyik bele az összegyűjtött csapadékvíz, pótolva a párolgási veszteséget. Hosszabb csapadékmentes időszakban a parkban lévő ivókútról pótolható a vízveszteség. A tó megfelelő vízszintjét automata vízszintjelző rendszer ellenőrzi.

A parkot az Objekt Tájépítész Iroda tervezte (hozzájuk kötődik a kerületben a Dagály sétány kialakítása is) az Archikon Építésziroda bevonásával.

(Borítókép: Vizafogó ökopark / Fotó: Budapest, XIII. Kerületi Önkormányzat)

Rovatok