Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós két munkatársát is kitüntette az idei kulturális díjátadón

2022. március 10., csütörtök 19:16 | aznap frissítve

Az Emmi osztályvezetője és sajtófőnöke is díjat vehetett át, kitüntették Helmeczy Dorottyát, a Megafilm Kft. filmproducerét is csütörtökön.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár adta át az idei kulturális középdíjakat a Pesti Vigadóban. Az Emmi osztályvezetője, Lakatos Mihály írói munkásságáért József Attila-díjat, Balogh Andrea Johanna újságíró, az Emmi minisztériumi sajtófőnöke pedig a kiemelkedő újságírói teljesítményt elismerő Táncsics Mihály-díjat vehetett át. A minisztert csütörtöki díjátadón hangsúlyozta:

A magyar hagyományok mindig emberközpontúak, és mindig léteztek azok az emberek, akik előre vitték a rendszer kultúráját, ápolták hagyományait, fejlesztették jogrendszerét és a tudományágakat, maradandót alkottak. Most is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel, szorgalmukkal és munkájukkal hozzátettek a magyar örökséghez

– olvasható az MTI tudósításában.

Az idei  kulturális díjazottak között szerepel a 28 évesen színházigazgatónak kinevezett Berettyán Nándor – egykori Vidnyánszky Attila-tanítvány –, Helmeczy Dorottya, a Elkxrtuk című filmet készítő Megafilm Kft. producere és Varga Miklós, a Vén Európa és a Fohász című dal előadója is.

Jászai Mari-díjat kapott kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként:

Harangozó Gyula-díjban részesült a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként:

A cirkuszművészet terén kiemelkedő artistatevékenysége elismeréséért Hortobágyi Károly-díjban részesült:

A nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Sára Sándor-díjban részesült:

A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

Kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:

Kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült:

Kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zene-ismeretterjesztő tevékenységéért Szabolcsi Bence-díjban részesült:

A névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotásért Gérecz Attila-díjban részesült:

Kiemelkedő színvonalú irodalmi, költői, írói, irodalomtörténészi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

Kiemelkedő történeti irodalmi tevékenysége elismeréseként Herczeg Ferenc-díjban részesült:

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

A kortárs képzőművészet, iparművészet, dizájn területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréséért Németh Lajos-díjban részesült:

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

A magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek kulturális kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgárok részére adományozható Pro Cultura Hungarica-díjban részesült:

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:

(Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere 2022. február 4-én. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok