„Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit” – mondja rekedtes hangon Vito Corleone minden idők legsikeresebb gengszterfilmjében, amelynek frappáns mondatai, utolérhetetlen jelenetei beépültek a kultúránkba. Épp ötven éve, 1972. március 15-én mutatták be a Mario Puzo regényéből készült A Keresztapa (The Godfather) című filmet Francis Ford Coppola rendezésében, Marlon Brando és Al Pacino főszereplésével. A kultikus filmalkotásról, amely 1982. március 25-én került először a magyar mozikba, Hahner Péterrel, a Rubicon Intézet főigazgatójával beszélgettünk.
Miért hatásos fél évszázaddal a bemutatása után is A Keresztapa? Mi a titka Francis Ford Coppola alkotásának?
Egy végtelenül aprólékos, műgonddal elkészített, alaposan átgondolt és kitűnő színészek által előadott, feszült, izgalmas történetet mutat be, amely arra figyelmeztet, hogy jóindulatú és érző szívű emberek is szörnyetegekké válhatnak, ha nemes célok (családtagjaik védelme) érdekében bűnös eszközökhöz folyamodnak. Sőt, az is megtörténhet, hogy ők maguk pusztítják el, amit meg akartak védelmezni.
A film és a valóság számos ponton találkozik egymással. Az egyik leghírhedtebb gengszter, a Szicíliában született Joseph Profaci például ugyanúgy olívaolaj-exporttal foglalkozott New Yorkban, mint Vito Corleone, a filmbeli Keresztapa. Mennyire hiteles az olasz–amerikai maffia ábrázolása Coppola filmjében, amely a Corleone klán 1945–1955 közötti időszakát öleli fel?
Természetesen nem ismerhetem belülről az olasz–amerikai maffia világát, de a filmben tökéletesen hitelesnek látszik, és egy műalkotásnál ez a lényeges. Amit ellenőrizhetünk, a ruhák, a dalok, a tárgyi környezet, mind rendkívül hiteles. Coppolának még arra is volt gondja, hogy a film 67. percében megpillanthassunk egy olyan autót, amelyen fából van az ütköző – a repülőgépgyártás igényei miatt a háború éveiben nem tudtak minden újonnan eladott autóhoz fémből való ütközőt készíteni. Ami pedig a viselkedést illeti, többen is feljegyezték, hogy a „nehézfiúk” utánozni kezdték a film színészeinek a gesztusait, magatartását – annyira megtetszett nekik.
Miben különbözött a valóságban a szicíliai és a New York-i maffia?
A szicíliai egy kifejezetten szegény, elhanyagolt, elmaradott, dél-itáliai, mezőgazdasági régióban tevékenykedett, a New York-i pedig a világ akkoriban alighanem leggazdagabb és egyik legnépesebb városában. Szinte két különböző világban éltek.
Sokan – főként Itáliában – az alkotók szemére vetették, hogy a film egyáltalán nem segített eloszlatni az olaszokkal szembeni sztereotípiákat. Az Olasz–Amerikai Polgárjogi Ligát alapító Joseph Colombo, aki nem mellesleg az egyik legnagyobb New York-i maffiacsalád feje volt, 1970-ben tüntetést szervezett az FBI New York-i székháza elé, hogy tiltakozzanak, amiért a szövetségi ügynökök bűnözőkként kezelik az Amerikában élő olaszokat. Igaza volt?
Az Egyesült Államokban már a film elkészítésének idején komoly társadalmi mozgalmak indultak meg az etnikai kisebbségek pejoratív előítéleteken alapuló, felszínesen általánosító bemutatása ellen. Több törvénytisztelő, olasz származású amerikait felháborított, hogy oly sok olasz maffiózót lehetett látni a filmekben. A mozgalom érthető volt, de természetesen már akkor is sor került túlzásokra. 1970 júliusában a fent említett liga nagygyűlést rendezett a Madison Square Gardenben, hogy tiltakozzon A Keresztapa című regény megfilmesítése ellen. Ezért Al Ruddy producer találkozott az Olasz–Amerikai Polgárjogi Liga vezetőivel, s meggyőzte őket, hogy a film nem lesz sértő az olasz származású amerikaiakra nézve. Megígérte, hogy a „maffia” és a „La Cosa Nostra” neveket nem fogják használni, a film premierjének bevételéből pedig támogatni fogják a liga kórházi pénzalapját. A liga ennek fejében ígéretet tett, hogy tüntetésekkel és sztrájkokkal nem próbálják megakadályozni a film elkészítését. Az egyezség nagy vitát váltott ki a sajtóban, de az igazság az, hogy senki sem adott át vagy kapott pénzt, és senki sem szólhatott bele ezek után a film elkészítésébe.
A filmben tényleg nem hangzik el a „maffia” kifejezés. Maffiafilm maffia nélkül?
Kevéssé köztudott, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium ekkoriban rendelte el, hogy a hivatalos dokumentumokban ne szerepeljen a „maffia” vagy a „La Cosa Nostra” elnevezés.
Ezért több újság is inkább az „alvilág” vagy „szervezett bűnözés” kifejezéseket használta.
A film készítői tehát csak igazodtak az igazságügyi minisztérium irányelveihez. A New York-i maffia „családjai” pedig jobban tették volna, ha hallgatnak Don Corleone filmbeli intelmeire, aki nem volt hajlandó bekapcsolódni a kábítószer-kereskedelembe. Pár éven belül a drogok miatt számtalan tagjuk került a bíróság elé.
A Keresztapa sajátos, nyomasztó hangulatát többek közt az adja, hogy Coppola mozijában nincsenek kimondottan pozitív szereplők.
Talán inkább emberi szereplők vannak benne, akik jóra is, rosszra is képesek, és néha nem látják át, hogy egyes lépéseik hová vezetnek. Nem hiszem különben, hogy Kay, Corleone mama, Connie vagy Apollonia ellenszenves szereplők lennének.
A film kulcsfontosságú jeleneteiben feltűnik a narancs, mint jellegzetes mediterrán gyümölcs. Vito Corleone éppen narancsot vásárol egy árustól, amikor lelövik, és a történet végén narancshéjat vesz a szájába, amikor unokája kergetése közben rosszul lesz. Ez véletlen lenne?
Az alkotók nem terveztek el ilyesmit. A gyümölcsöt inkább azért helyezték el több jelenetben, mert a sajátos fényképezési technika miatt a film látványvilága kissé matt, borostyánszerű színezetet nyert, mely alól csak a szicíliai jelenetek a kivételek. Dean Tavoularis látványtervező így nyilatkozott: „Tudtuk, hogy ez a film nem az éles színekről szól, a narancs viszont szép kontrasztot alkot. Nem emlékszem, hogy bárki azt mondta volna: hé, szeretem, hogy a narancs szimbolikus üzenetet hordoz! A narancsok egyszerűen jól festenek gyenge megvilágításban...”
Marlon Brando élete talán legnagyobb alakítását nyújtotta a maffiafőnök szerepében. Mindent bevetett a siker érdekében: protézissel torzította el az arcát, suttogó, rekedtes hangon beszélt mindvégig. Azonban a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat mégsem vette át. Egy apacs viseletbe öltözött színésznőt küldött maga helyett, aki felolvasta az üzenetét, amelyben a színész visszautasította a díjat, tiltakozásul amiatt, ahogy a filmipar az amerikai indiánokat bemutatja. Egyetért a véleményével?
Kicsit furcsának tartom, másként is kifejezhette volna szolidaritását az amerikai őslakossággal. Ráadásul épp ekkoriban, 1973-ban foglalták el az Amerikai Indián Mozgalom fegyveresei a Wounded Knee-emlékhelyet. Ez (enyhén szólva) vitatható akció volt, és halálos áldozatokkal járt.
Al Pacino sem ment el az Oscar-gálára, mert zokon vette, hogy a legjobb mellékszereplők között jelölték, miközben több jelenete volt a filmben, mint a főszereplő Marlon Brandónak. Igazat ad Al Pacinónak?
Igen. Marlon Brando volt a nagyobb sztár, de vitathatatlanul Pacino a film főszereplője.
A filmben számtalan aranyköpés hangzik el. Önnek melyik a kedvence, és miért?
Amikor Michael Corleone nyugtatgatja apját a kórházban:
Csak feküdj itt, papa. Most én vigyázok rád. Most veled vagyok. Veled vagyok.
Megható, szeretettel teljes szavak – ugyanakkor azt jelzik, hogy hősünk mostantól mindenre készen áll.
Hahner Péter történész, a Rubicon Intézet főigazgatója 1954. június 27-én született Budapesten. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola könyvtár–magyar szakán (1977), majd levelezőként az ELTE magyar kiegészítő szakán (1980) és az ELTE történelem szakán (1985) szerzett diplomát. 1977-től a Nemzetközi Előkészítő Intézet segédkönyvtárosa, 1979-től a Fővárosi Moziüzemi Vállalat közművelődési üzemvezetője, 1981–1985 között az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségének szerkesztője. 1985-től 2018-ig a pécsi egyetemen oktatott történelem szakon, 1988-tól adjunktusként, 1997-től docensként, míg 2001 és 2016 között tanszékvezetőként. 1987-ben védte meg A francia forradalom historiográfiája című doktori disszertációját, 1996-ban pedig a Thomas Jefferson és a francia forradalom című PhD-értekezését. 2000-ben elnyerte a Pécsi Tudományegyetem habilitált doktora címet. 2020 óta a Rubicon Intézet főigazgatója. Huszonöt önálló kötete jelent meg, köztük több nagy sikerű ismeretterjesztő mű, mint például Az Egyesült Államok elnökei; 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod; Vadnyugat – 20 hős, 20 talány; A nem létező rejtély – Tizenöt kérdés és válasz a Kennedy-gyilkosságról; 33 szerelmi háromszög a történelemben; 13 diktátor – Fejezetek a forradalmak történetéből; Hatalmasok gyermekkora – 23 történelmi személyiség ifjúsága; Magyarország szerencséje; Világtörténelmi kaleidoszkóp magyar szemmel; A régi rend alkonya – Egyetemes történet 1648–1815.
(Borítókép: Jelenet A Keresztapa című filmből. Fotó: HBO)