Ismerjük a tévére szánt sorozatokat – mindegyik ugyanolyan, mint a többi. Mi pedig hiába állunk nyitottan és kíváncsian egy új történethez, rendszerint nemcsak csalódunk, de előfordul, hogy hét napon túl gyógyuló agyi sérüléseket is szenvedünk.
Sajnos a Hotel Margaret pusztítóan alacsony színvonala után a nyitottság és a kíváncsiság is fizetetlen szabadságra ment, így jobb híján rettegéssel vegyes gyomorgörccsel ültem le megnézni A Séf meg a többiek első és harmadik epizódját (ezeket bocsátotta rendelkezésünkre az RTL Klub).
Nem merem elkiabálni, de végre egy tévére szánt sorozat, amely úgy ugyanolyan, mint a többi, hogy mellette mégis eredeti, lendületes, meglovagolja a mai trendeket, a humora egyedi és nem faék egyszerűségű.
Persze ahhoz, hogy élvezni tudjuk, nem azt a kukkert kell a tévéképernyőre irányítani, amivel az operában szoktuk szemlélni a színpadot, és ezt nagyon fontos tudatosítani magunkban, mert ha olyan történetre vágyunk, amit tudatmódosító szerek hatása alatt is kihívás értelmezni, akkor a kereskedelmi tévé helyett David Lynch-filmeket érdemes néznünk.
Ám tévés, főműsoridőben vetített sorozatok közül a két eddig látott rész alapján erős a gyanúm, hogy energiát és kreativitást nem spórolva raktak össze egy produkciót, amely ráadásul szitkom műfajban forgott – tehát nem olyan sztorira kell számítani, amiben megfejtik nekünk a világot.
Ettől függetlenül, vagy talán pont azért, nem volt könnyű dolguk az alkotóknak, mert amennyiben egy szitkom nem vicces, nem pörgős, és nem kelti fel a figyelmet az első néhány percben, azt a nézők egyből kaszálják. Ebben a stílusban nincs második esély.
A Séf meg a többiek története egy budapesti fine dining étterem, a Monet dolgozóinak élete körül forog. A központi karakter egy – úgy tűnik, köztudottan – alkoholista séf, Győző (Schneider Zoltán), aki munkáját tekintve kellő önbizalommal, magánéletét tippelve rengeteg bizonytalansággal van megáldva. Hozzá csapódik a „mezei Gordon Ramsay”, Milán (Jéger Zsombor), akinek hatalmas egója nem csak saját főztjére terjed ki, ettől függetlenül a csipkelődős szimpátia mégis egész hamar kialakul kettejük között.
Rajtuk kívül több elrajzolt karakter ígéri a szituációs komédia humorforrását, köztük egy alvilági múlttal rendelkező halszakács (Csonka András), egy enyveskezű késvirtuóz (Mészáros Máté), egy dadogó séfhelyettes (Pavletits Béla), egy francia meleg cukrász (Borsi-Balogh Máté), illetve egy orosz mindenes (Fehér László).
Az étterem ügyvezető menedzsere Viki (Dobos Evelin), akivel a szerelmi szálat fűzik bele a történetbe. Dobos Evelin bár hasonló karaktert alakít, mint a szintén az RTL-en futó Keresztanyu című sorozatban (csajos, de mégis vagány, ám nem üresfejű), A Séf és a többiekben sokkal jobban tud azonosulni ezzel a szereppel, kifejezetten jól áll neki, és remekül működik a kémia közte és a többi karakter között.
Igaz ez az Anger Zsolttal való jeleneteire is. A színész amellett, hogy epizódszereplőként bukkan fel a harmadik részben, mint főrendező jegyzi a sorozatot. Bár ez a produkció egy orosz szitkom adaptálása, egyértelműen kirajzolódik Anger ízlésvilága, valamint a konyha és a főzés iránti rajongása.
Az operatőri munka egyáltalán nem az, amit eddig megszokhattunk, a vágás feszes, így a sorozat olyan pörgős, hogy nézőként is könnyű benne elfáradni, de ez nem hátrány. A mai világban, ahol az egyik legkedveltebb platform a tartalomfogyasztók körében a TikTok, itt volt az ideje, hogy a tévé is alkalmazkodjon, és töméntelen mennyiségű ingerrel bombázza a nézőt. Ennek a követelménynek megfeleltek, sőt egészen remekül alkalmazták ezt az amúgy rémisztőnek ható, de egyre természetesebb módszert a figyelem megtartására.
Ami külön kiemelendő, hogy a többi produkcióhoz képest A Séf és a többiek humora szintet lépett, mer kockáztatni, nemcsak a klisék és az előítéletek eszközével próbálja nevettetni a nézőt (mint a Hotel Margaret vagy a Keresztanyu). Sőt, néha nem is az a vicces, amit mondanak, hanem ami a háttérben történik, ez pedig kifejezetten merész húzás az alkotók részéről, ugyanis a tévénézők az elmúlt években rá lettek szoktatva arra, hogy nagyjából akkor kell röhögni, ha felmutatnak egy nevetés feliratú táblát, nem pedig akkor, ha valami tényleg vicces történik.
Két rész alapján A Séf meg a többiek ígéretes próbálkozásnak tűnik a csatorna részéről, hogy szombat esténként ne mindig csak egy tehetség(telen)kutató műsorral kössék a nézőket a képernyőkhöz.
(Borítókép: Bielik István / RTL Magyarország)