Index Vakbarát Hírportál

Mennyit talál el az idei Oscar-díjazottakból? Szavazzon!

2022. március 27., vasárnap 18:46

Magyar idő szerint március 28-án hajnali kettőkor veszi kezdetét a 94. Oscar-díj-átadó, amit az Indexen az éjjeli baglyok percről percre követhetnek velünk. A tavalyi rendhagyó gála elég keserű ízt hagyott azon kevesek szájában, akik egyáltalán követték a díjkiosztót, aminél még egy vidéki falunap lángosevő versenye is több izgalmat ígér. A szervezők, miután felocsúdtak a tavalyi rekordalacsony nézettségi adatok sokkjából, úgy döntöttek, idén megpróbálják felpörgetni a gálát és visszacsalogatni a filmek szerelmeseit, kezdve azzal, hogy bevezettek egy nem hivatalos kategóriát. Ez lett a legjobb közönségfilm, amire bárki tud szavazni.

Bár csupán ideiglenes intézkedésnek tűnt, végül a streamingszolgáltatókon megjelent alkotások idén is versenybe szállhattak az aranyszoborért. Ezenkívül, hogy lerövidítsék a maratoni műsoridőt, idén a vágás, a látványtervezés, a hang, a smink és haj, az eredeti filmzene és a három rövidfilmes kategória – a rövid dokumentumfilm, a kisjátékfilm és a rövid animáció – Oscar-díját közvetlenül a gála előtt adják majd át, tehát élőben ezekből csak bevágásokat fogunk kapni. A legjobb látványtervezés kategóriában az egyetlen magyarnak, Sipos Zsuzsannának drukkolhatunk, akit a Magyarországon forgatott, Dűne című filmben nyújtott munkája miatt jelöltek a díjra.

Amíg kezdetét veszi a díjkiosztó, szavazzon! Ön szerint kik viszik haza a főbb kategóriák hőn áhított aranyszobrait?

MELYIK LESZ IDÉN A LEGJOBB FILM?

  • 812
    Dűne
  • 669
    A kutya karmai közt
  • 542
    Ne nézz fel!
  • 346
    Belfast
  • 213
    Richard király
  • 194
    West Side Story
  • 128
    Coda
  • 122
    Licorice Pizza
  • 50
    Rémálmok sikátora
  • 43
    Drive My Car

KI LESZ IDÉN A LEGJOBB RENDEZŐ?

  • 957
    Jane Campion (A kutya karmai közt)
  • 690
    Kenneth Branagh (Belfast)
  • 616
    Steven Spielberg (West Side Story)
  • 242
    Paul Thomas Anderson (Licorice Pizza)
  • 150
    Ryûsuke Hamaguchi (Drive My Car)

KI LESZ IDÉN A LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ?

  • 1252
    Benedict Cumberbatch (A kutya karmai közt)
  • 595
    Will Smith (Richard király)
  • 332
    Denzel Washington (Macbeth tragédiája)
  • 273
    Javier Bardem (Az élet Ricardóéknál)
  • 203
    Andrew Garfield (Tick, Tick… Boom!)

KI LESZ IDÉN A LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ?

  • 591
    Kristen Stewart (Spencer)
  • 556
    Olivia Colman (Az elveszett lány)
  • 523
    Jessica Chastain (The Eyes of Tammy Faye)
  • 433
    Penélope Cruz (Párhuzamos anyák)
  • 342
    Nicole Kidman (Az élet Ricardóéknál)

KI LESZ IDÉN A LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ?

  • 651
    Kodi Smit-McPhee (A kutya karmai közt)
  • 491
    Ciarán Hinds (Belfast)
  • 429
    Jesse Plemons (A kutya karmai közt)
  • 383
    J.K. Simmons (Az élet Ricardóéknál)
  • 222
    Troy Kotsur (Coda)

KI LESZ IDÉN A LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ?

  • 811
    Kirsten Dunst (A kutya karmai közt)
  • 552
    Judi Dench (Belfast)
  • 344
    Ariana DeBose (West Side Story)
  • 207
    Jesse Buckley (Az elveszett lány)
  • 195
    Aunjanue Ellis (Richard király)

MELYIK LESZ IDÉN A LEGJOBB NEMZETKÖZI JÁTÉKFILM?

  • 634
    A világ legrosszabb embere (Norvégia)
  • 601
    Drive My Car (Japán)
  • 392
    Menekülés (Dánia)
  • 317
    The Hand of God (Olaszország)
  • 161
    Lunana: A Yak in the Classroom (Bhután)

(Borítókép: Az Oscar-díj-átadó díszletének építése Los Angelesben 2022. március 26-án. Fotó: Brian Snyder / Reuters)

Rovatok