Index Vakbarát Hírportál

Vízivárosban elmerülhetünk a látvány mögötti lényegben

2022. március 30., szerda 20:10

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Budapest FotóFesztivált, amely 2022. március 25-étől május 8-áig várja az érdeklődőket a főváros különböző kulturális intézményeiben. A kiállítás egyik állomása a Vízivárosi Galériában lesz, a Mester és tanítványai kiállítássorozat következő része, amely Eifert János mesterkurzusának legjobb alkotásait mutatja be. A kiállítás 2022. április 5-én kezdődik.

A tárlaton a szabadon választott témák mellett a tánc, a mozgás, a ritmus ábrázolása kiemelt szerepet kap, mivel a galéria kapcsolódik a Berczik Sára Budai Táncklub rendezvényéhez, a Tánc Világnapjához.

Mesterkurzusaimon nem a száraz, a szabályokra épülő tudnivalókat sulykolom. Mondhatjuk, hogy a szabályokat – amelyek persze felrúghatók – meg kell ismerni. Ám a hallgatók kreatív együttműködésével, a fényképezés örömét ízlelgetve, szinte észrevétlenül fejlesztjük képességeinket. Az alapokat jelentő technika, a fontos esztétika, a kihagyhatatlan képelemzés, a nélkülözhetetlen fotótörténet, valamint az elengedhetetlen praktikus tanácsok segítenek bennünket, hogy a látvány mögött a lényeget felfedezzük, és hogy mások számára is élményt jelentő képeket készíthessünk. A fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodásé is.

– nyilatkozta Eifert János.

Eifert Jánost egy évvel ezelőtt tüntették ki Balogh Rudolf-díjjal, akkor azt nyilatkozta a Punkt online fotográfiai folyóiratnak, hogy a tanítványainak mindig azt szokta javasolni, hogy a fotósszakmai ismereteken túl nézzenek körül a film, a képzőművészet, a zene, az irodalom, a természet, a tudomány, a hit területén, hogy a lehető legszélesebb skálán tágítsák az ismereteiket. Vallja, hogy a legtöbb megmozgató élményt az élettel, az emberekkel való találkozás jelentheti. A felkavaró élmény pedig – amely megdöbbent, felháborít, együttérzést kelt, reményt vagy szépséget sugároz –, az készteti a művészt fényképezésre.

A hatvanas években autodidakta módon tanult meg fényképezni, amellett, hogy mindent olvasott és figyelt a témában, amit csak lehetett, meg is örökített, így egyszerre képezte magát elméletben, és próbált mindent azonnal a gyakorlatba ültetni.

Érdeklődése hamar a táncfotózás felé fordult, ami nem meglepő, hiszen a Honvéd Együttes táncosaként hazai és külföldi turnékon vett részt, ahol sokat fényképezett.

A bemutatók miatt rengeteg interjú és riport készült a társulatról, ezekhez szükség volt képekre is, erre a célra pedig előszeretettel használták fel Eifert fotóit. Majd eljött az idő, mikor választania kellett a táncoskarrier és a fotózás között. A fotográfiát választotta. Később a tánc mellett az aktfotózás világa fogta meg, képeit a Playboy is közölte. Ezenfelül a reklám- és alkalmazott fotó területén is szép számmal kapott megbízásokat.

A hatodik alkalommal megrendezett Budapest FotóFesztivál idén a Műcsarnokkal együttműködésben egy különleges premierrel nyitott: a Magnum Photos sztárja, Martin Parr brit fotográfus Strand az egész világ / Life's a Beach című fotósorozatát június 26-áig látogathatják az érdeklődők.

(Borítókép:  Kristó Annamária – Szédület másolata.  Fotó: Vízivárosi Galéria)

Rovatok