Index Vakbarát Hírportál

Májusban kezdődik a második Freeszemle

2022. április 4., hétfő 10:42

A Freeszfe Egyesület 2022-ben is megrendezi a Freeszemle elnevezésű fesztivált a szabadság szellemében. A programsorozat május 10. és 15. között lesz, a hatnapos eseményen független filmesek alkotásai, a Freeszfe hallgatóinak színházi előadásai, beszélgetések és egyetemi előadások, valamint egy jótékonysági aukció is várja az érdeklődőket.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként megvalósuló Freeszemle központjául a Marczibányi Téri Művelődési Központ szolgál, de lesznek programok a Király Gyógyfürdőben is, május 14-én, a fesztivál ötödik napján pedig a CEU Közép-európai Egyetem Nádor utcai épülete is megnyitja kapuit a nagyérdemű előtt. Az épületben nyílt órákat tartanak, az érdeklődők megismerhetik az ősszel induló képzéseket, bepillanthatnak a próbákba és az egyetemi előadásokba.

A filmes programok független alkotók műveit mutatják be. Látható lesz Forgács Péter két filmje, a Bibó Breviárium, mely egy „meditáció-film, az elmúlt százötven év traumatikus magyar históriáját foglalja össze”, valamint a Kemény György 80., mely „a grafikusművész nyolcvanadik születésnapjára készült”.

Levetítik Csillag Ádám Dunaszaurusz című dokumentumfilmjét, amelynek témája a bős–nagymarosi vízlépcső körüli vita. A film a rendszerváltás fontos mozgóképes dokumentuma. Szimler Bálint Balaton Method, a Buharov testvérek Az itt élő lelkek nagy része, Hajdu Szabolcs Délibáb és Pálfi György Mindörökké című filmjeit is megtekintheti a közönség. Minden vetítés után beszélgetés lesz az alkotókkal.

A hallgatók is színre lépnek

A Freeszfe hallgatói is bemutatkoznak: a Best of Freeszfe keretén belül tizennégy filmrendező, filmoperatőr és televíziós műsorkészítő vizsgafilmjét adják le.

A színházi előadások mind a hallgatók rendezései: Sipos László Márk előadása, az XX84 című disztópikus revü Orwell 1984 című korszakos regényének személyes hangvételű színpadi adaptációja. Fodor Orsolya rendezése, A krétakör című előadás Brecht Kaukázusi krétakörének átdolgozása, Mészáros Blankával, Bánfalvy Eszterrel, Ficza Istvánnal és Feczesin Kristóffal a főszerepben.

A dramaturghallgatók rendezőként debütálnak: Szauer Lilla Dybbuk címmel héber kabbalista játékot, Zrínyifalvi Eszter Leláncolt Prométeusz címmel zenés lázadástörténetet visz színre. Különleges előadásnak lesz a helyszíne a Király Gyógyfürdő, a Soharóza kórussal mutatja be Al-Farman Petraa Torkolat című előadást, ami egy szülés-születéstörténetet és a témát körüljáró kérdéseket boncolgatja. Siflis Anna Igen, nem! című előadása retrospektív kiállítás a nemiség nehézségeiről – olvasható a fesztivál honlapján.

A napi két, szakértőkkel kiegészülő kerekasztal-beszélgetés aktuális témákat dolgoz fel, például „a szakszervezetek és a polgári engedetlenség, a családon belüli erőszak, az örökbefogadás, vallási és hitkérdések, hogy kié egy nő méhe, hogyan éli meg a háborút egy átlagember, milyen sztereotípiáktól szenvedünk”.

A Free Egyetem sorozat is folytatódik, az oktatók tartanak nyílt egyetemi órákat. Előadó lesz Gábor György, Majtényi László, Rihay-Kovács Zita, Pál Mónika és Báron György is.

A jótékonysági aukción személyesen lehet licitálni a tárgyakra. Kalapács alá kerül a legendás Krétakör társulat hamlet.ws előadásának szövegkönyve, a Magyar Filmszemle albuma és emblematikus kellékek a Külön falka című filmből.

(Borítókép: Trenka Attila / Index)

Rovatok