Index Vakbarát Hírportál

Elkészült Kovács Ákos első kisjátékfilmje

2022. április 5., kedd 15:58

Magunk maradtunk címmel kedden este mutatják be Kovács Ákos első kisjátékfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dalszerző, előadó 27 perces alkotása két novellája alapján készült.

Április 5-én este mutatják be Kovács Ákos első kisjátékfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A 27 perces alkotás a Magunk maradtunk címet kapta – számolt be az MTI.

A film tavaly megjelent novelláskötetem, az Ezt nem lehet megúszni következménye, abban szerepel A taxis és a Magunk maradtunk című írásom, amelyeket felhasználtam hozzá. Új kihívás, új feladat volt ez számomra

– mondta Kovács Ákos, a rendező a sajtóvetítést követően.

A Magunk maradtunk a Papp János színművész által alakított taxisofőr monológja, amelyből saját maga és az ország több évtizedes története elevenedik meg. Az alkotó bevallása szerint a fekete-fehér filmben benne van szülei kapcsolata, és felhasználtak családi fotókat is.

A zenén kívül mindig is próbálkoztam sokféle megjelenési formával, szerencsére a közönség ezekre velem tartott. Egyfajta energia vezérel, amely különböző műfajok kürtőin keresztül tör át. A filmben minden összekapcsolódik, ami engem érdekel

– tette hozzá Ákos, aki Tarkovszkij Stalkerét, Makk Károly Macskajátékát és Huszárik Zoltán Szindbádját is fontos inspirációként említette.

Papp János kiemelte, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van. A producer, Hábermann Jenő pedig elmondta, hogy eredetileg A taxis című novellára adták be a filmes pályázatot, de később a projekt folyamatosan változott.

A film szereplői között láthatunk olyan színészeket, mint Piros Ildikó, Nagy Mari, ifjabb Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly és Pindroch Csaba.

A játékfilmet Juhász Viktor fényképezte, és a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Film-Art készítette. Az alkotás a tervek szerint moziforgalmazásba kerül, és bemutatják a Duna Televízióban is.

Rovatok