Index Vakbarát Hírportál

A Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra Szkárosi Endrét

2022. április 6., szerda 14:45 | aznap frissítve

A művészt életének 69. évében érte a halál. Április 12-én temetik el.

A Szépírók Társasága hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy április 12-én 14 óra 30-kor Budapesten, a Farkasréti temetőben fognak végső búcsút venni Szkárosi Endre József Attila-díjas költőtől, intermediális művésztől, művészeti írótól, performertől, műfordítótól, egyetemi tanártól.

Kifejtették, hogy a család azt kéri azoktól, akik el szeretnének búcsúzni a költőtől a temetőben, hogy egy szál piros, fehér vagy zöld színű virággal tegyék meg ezt a sírhantnál.

A társaság hozzátette a költő családjának további kérését is, miszerint aki ezen túlmenően kívánja kegyeletét kifejezni, az Endre szívügyének tekintett és az ő szorgalmazására létrehozott Szépírók Társasága Szociális Alapját támogassa adománnyal.

Szkárosi Endre 1952-ben született Budapesten, és 2022. március 23-án hunyt el, 69 éves korában.

1971–72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) állam- és jogtudományi karára járt, majd 1977-ben a bölcsészettudományi kar magyar–olasz szakán diplomázott.

Dolgozott a Mozgó Világ szerkesztőjeként, majd a Lapkiadó munkatársa volt. Olasz irodalmat tanított a szegedi József Attila Tudományegyetemen az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, később egyetemi tanár, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja lett.

Hangköltészettel és totális koncertszínházzal is foglalkozott, 1984-ben megalapította a Szkárosi and Konnektor művészeti koncertszínházat. Ő gondozta az Új Hölgyfutár című lap- és revüvállalkozást, amely a hazai párhuzamos kultúra, avantgárd irodalom és művészet nyomtatott, illetve élő színpadi fóruma volt.

Térköltészeti és videómunkáival, versszobraival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon, hangköltészeti alkotásaiból számos felvételt készített, de videóköltészettel is foglalkozott.

A kilencvenes években az angol Towering Inferno és a magyar Spiritus Noister együttessel zenélt. Költészeti-művészeti tevékenységét transzpoézisnak nevezte el.

Szkárosi Endre tagja volt az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetői testületének, és egy darabig a Szépírók Társaságának elnöki tisztségét töltötte be. Művészetét számos díjjal elismerték: 1986-ban Kassák-díjat kapott, Locus Signi-díjat 1994-ben, József Attila-díjat 2007-ben, Mészöly Miklós-díjat 2012-ben, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2016-ban vehette át. A Tiszatáj Online közölte halálhírét, a magyar irodalmi közeg együtt gyászol.

(Borítókép: Szkárosi Endre. Fotó: Wikipédia)

Rovatok