Index Vakbarát Hírportál

Október a magyar örökség hónapja lesz Kanadában

2022. április 10., vasárnap 21:06

A magyar örökség hónapjává nyilvánította 2022-től minden év októberét a kanadai Ontario tartomány törvényhozása.

Ontario parlamentje április 7-én fogadta el a törvénytervezetet, melynek értelmében az idei évtől minden október Hungarian Heritage Month, azaz a magyar örökség hónapja lesz.

Az első eseménysorozat többéves előkészítés után jöhet majd létre ősszel a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Torontói Főkonzulátus közös munkájának köszönhetően – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

A közleményben idézik Palkovits Valér torontói főkonzult, aki szerint egyedülálló elismerése ez a kanadai magyarok évszázados szorgalmának és tehetségének, amivel tevékenyen hozzájárultak Kanada legnépesebb tartományának fejlődéséhez.

Nagyon hálás vagyok, hogy olyan barátai vannak Magyarországnak itt Torontóban, mint Michael Tibollo miniszter úr, aki felkarolta a kezdeményezésünket

– mondta a torontói főkonzul.

Balla Sándor, a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke a közleményben kiemelte: nagyon büszkék magyarságukra és arra, hogy Ontario tartományban a világon először lesz Hungarian Heritage Month.

Sok munkánk van benne, de megérte.

Mint a közleményben kiemelik, április 7-én Michael Tibollo, Ontario tartomány mentális egészségért és szenvedélybetegségekért felelős minisztere beszédében méltatta a magyarokat, gazdag kultúrájukat, megemlékezett az 1956-os múltról, kiemelte a magyar művészetet, tudományt, az üzleti, a technológiai és sportsikereket.

Rovatok