Index Vakbarát Hírportál

A békéért esik az eső a Fővárosi Nagycirkuszban

2022. április 12., kedd 07:08

Látványos előadással indítja a nyári szezont a Fővárosi Nagycirkusz. Az Esőcirkusz elképesztő vizes elemekkel és látvánnyal egészíti ki a fellépők produkcióit.

Az Esőcirkusz bemutatóján, 2022. április 9-én igazi varázslatban volt részünk. Már a show előtt érezhető volt az izgalom, a gyerekek fel-alá sétálva várták a beengedést, a felnőttek pedig hangosan beszélték meg, mit is várnak az új produkciótól. Népes közönség gyűlt össze és hangerőben sem volt hiány, hiszen minden egyes fellépőt óriási tapsvihar és ujjongás fogadott.

Az előadás gyönyörű lézershow-val indult, majd megjelentek az első artisták. Grandpierre Gabriel és Maria Bakalkina állt – vagyis inkább kézen állt – a színpadra. Az orosz artistanő meglepő módon egy víztartályból úszott fel a produkció közepén és csatlakozott partneréhez. Ezek után össztánc következett, ahol minden fellépő megmutatta magát, miközben az It’s Raining Men szólt a cirkusz zenekarának előadásában. A dal után az is kiderült, hogy a produkció története teljes mértékben a jelenlegi világot mutatja be.

Plüssmackó és égi áldás

A sztori szerint az emberek egymásnak estek, háborúk törtek ki és gyűlölet kerítette hatalmába a szíveket. Az Úristen ezt látva esőt bocsátott a földre, hogy az megtisztítsa az emberek lelkét és békét hozzon a Földre. A show alatt egyértelmű utalások emlékeztetik a nézőket az orosz–ukrán konfliktusra, egy nagyobb plüssmackó szinte minden produkcióban megjelenik.

Az össztánc után Dobos Richárd lengőrúdszáma következett a brit énekesnő, Adele Set Fire to the Rain című dalának rockfeldolgozására. Bár a vizes elemek leginkább csak a díszletben voltak jelen, Dobos Richárd előadásában kifejezetten nagy szerepet kapott az esőgép, hiszen a lengőrúd egy esernyő formájában jelent meg. A magyar művészt az ukrán Ameli Bilyk váltotta, aki lengődróton mutatta meg tehetségét. Néhány baki becsúszott a produkció alatt, de a fiatal lány sikeresen túllépett ezeken és olyan mutatványokat hozott, amelyek után a padlóról kellett felszedni az állakat.

A bohócok után az egyensúlyművész Vladimir Erofeev lépett színpadra, majd a swinges zenére egymást emelgető Danil Giniborg és Aleksandr Plishkin párosa.

A show legmeghatóbb momentuma azonban csak most következett. Egy ukrán–orosz házaspár és kislányuk lépett a színpadra, és úgy vélem, nem maradt száraz szem a közönség soraiban. A perzs (különleges cirkuszi rúd) műfajban kiemelkedőt nyújtó Vitalii Zaetz és Margarita Nikulina fesztültségekkel teli produkciója már alapjáraton gyönyörűen indult, a legszebb pillanat mégis az volt, amikor a kislányuk pörgött a rúd tetején és kibontott egy cseresznyevirág-mintás zászlót. A cseresznyevirág a megújulást és az élet múlandóságát szimbolizálja, ami mind az Esőcirkusz történetében, mind az ukrán–orosz konfliktusban jelentéssel bír.

Rövid szünet után folytatódott a műsor. A szökőkútshow után Anton Gryshyn mutatott be különféle illúziókat, majd a százéves cirkuszi dinasztiából származó Mihail Nyikolajevics Ermakov kutyaszáma szórakoztatta a közönséget.

Alulról is jön a víz

A következő percekben Nikita Pavlovot és Aliaksandra Vishneuskayát láthattuk láncon, körülöttük pedig a Fővárosi Nagycirkusz táncosai fokozták a produkció hangulatát. A cirkusz táncosai, zenészei és énekesnője kiemelkedő elemei a show-nak, és bár nem ők a fő műsorszám, sokszor lenyűgözik a közönséget elképesztő energiájukkal. Ez után a híres Donnert család ifjú tagja, Donnert Ryan és partnere, Szécsényi Anna lépett lendületes görkorcsolyaszámmal a színpadra. Egy kis asztalon pörögtek, forogtak és közben akrobatikus elemeket mutattak be.

A show egyik legszebb produkciója Popeta Vitalli és Shipaeva Elena orosz artistapáros gurtniszáma. A produkció ötvözi az elképesztő fizikai erőt igénylő mutatványokat és az érzelmes táncot. A levegőben szárnyalva varázsolják el a nézőket, miközben Adele Skyfall című dala szól. Talán itt jelenik meg legjobban a víz használata, hiszen nemcsak díszletként, hanem show-elemként is használják a szökőkutat.

A műsor végén természetesen még egyszer mindenki fellép, a közönség állva tapsol és óriási üdvrivalgásban tör ki. A fellépők arcán hatalmas mosoly, és úgy tűnik, nem csak a nézők élvezték a show-t. A Fővárosi Nagycirkusz megint megalkotta azt a csodát, ami gyerekek és felnőttek számára egyaránt varázslatos, kicsit kizökkent az élet monotonitásából, de mégsem hagyja szó nélkül a világ problémáit.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok