Index Vakbarát Hírportál

Válassza Mozartot! Zenéje zsigerig hatol, bebújik a lelkünk mélyére

2022. április 15., péntek 14:19

Nem is olyan régen, 2022. április 3-án az ország lakói választásra gyülekeztek. Ugyanazon a vasárnapon azonban volt egy másik választás is, igaz, csak abból a szempontból, hogy milyen zenét hallgatnánk a legszívesebben, milyen koncertre menjünk.

A komolyzene rajongói pontosan tudják, hogy az Index időről időre vendégül látja felületén a Concerto Budapest szimfonikus zenekart. Így történt volna ez április 3-án is, ám az országgyűlési választás eseményei felülírták az eredeti terveket. Pedig a zenekar kommunikációjáért, valamint a koncertek közvetítéseiért felelős rendező, Szabó Stein Imre javasolta is, hogy ha Mozart dallamai éppen a választás napján töltik meg a Zeneakadémia koncerttermeit, a közvetítés címe legyen ez:

Válassza Mozartot!

S bár ez minden bizonnyal zene- és politikatörténeti pillanat lehetett volna, úgy döntöttünk, hogy az április 3-i koncert Index-premierjét tartsuk 2022. április 16-án. A címe pedig – amúgy Mozart-nap 2022 – miért is ne maradhatna, csak így, egymás között az,

VÁLASSZA MOZARTOT!

Hiszen Salzburg szülöttjének (Wolfgang Amadeus Mozart 1756–1971) zenéje mindig remek választás. Az egyik legjobb. Különösen a Concerto Budapest koncertjén.

Vagyis az Index olvasói – és immár hallgatói is – szombat délután és este annak lehetnek szem- és fültanúi, ahogy a Concerto Budapest és vendégművészei ötödik alkalommal idézik meg a zene örök érvényű mesterének szellemét. Mindezt teszik kamaradarabokkal, versenyművekkel és misével.

A zongoránál Jevgenyij Koroljov

Keller András hegedűművész, a Keller Quartet alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója, érdemes művész, a londoni Guildhall School of Music and Drama hegedűprofesszora, akit tavaly március 15-én Kossuth-díjjal tüntettek ki, így immár ezt a magas állami elismerést is magáénak tudhatja a Liszt- és Bartók–Pásztory-díj mellett, így nyilatkozik az áprilisi Mozart-napról:

A Mozart-nap célja »csak« az, hogy boldogok legyünk ettől a csodálatos, kimeríthetetlen zenei forrástól. 

S valóban, az Indexen szombaton két alkalommal is találkozhatnak Mozart muzsikájával. A Concerto Budapest interpretálásában

A zenekar művészeihez olyan magyar karmesterek csatlakoznak majd, mint a historikus előadásmód egyik prominens alakjaként számontartott Vashegyi György, valamint a világhírű zongoraművész Jevgenyij Koroljov, akihez Mozart zenéje különösen közel áll.

Mozart-nap, 2022. április 16.

Index, 17:30

W. A. Mozart: c-moll mise K. 427

Közreműködik: Chantal Santon Jeffery, Szutrély Katalin szoprán, Megyesi Zoltán tenor, Najbauer Lóránt bariton

Purcell Kórus, Concerto Budapest

Vezényel: Vashegyi György

Index, 19:00

W. A. Mozart: D-dúr kürtverseny K. 412

W. A. Mozart: Deh, vieni, non tardar – Suzanna áriája a Figaro házasságából

W. A. Mozart: C-dúr versenymű fuvolára és hárfára K. 299

W. A. Mozart: Ch’io mi scordi di te? K. 505

W. A. Mozart: c-moll zongoraverseny K. 491

Közreműködik: Rost Andrea szoprán, Kaczander Orsolya fuvola, Lenka Petrović hárfa, Tóth Bálint kürt, Simon Izabella, Jevgenyij Koroljov zongora

Concerto Budapest

Vezényel: Keller András

Az Index és a Concerto Budapest eddigi együttműködésének szép hagyományát követjük azzal, hogy az esti koncertet az Indexen percről percre bejegyzésekkel, információkkal kísérjük figyelemmel.

Vagyis 2022. április 16-án, szombaton arra kérjük az Index olvasóit, hogy tartsanak velünk, és válasszuk együtt Mozartot!

(Borítókép: Keller András karmester vezényli a Concerto Budapest zenekart 2016. február 19-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok