Index Vakbarát Hírportál

Puskás Peti: Pumped Gabóval néha lefekszünk egymással

2022. április 16., szombat 13:47

A Márkó és Barna Síkideg e heti adásában Puskás Petit faggattuk az ökocelebségről, és megkérdeztük tőle, feszülnek-e Pumped Gabóval az ország legzöldebb celebe címért. Peti erre viccesen azt válaszolta, nem, de a feszkót néha azzal vezetik le, hogy lefekszenek egymással.

Miután az előző évadban Márkó és Barna szétszedték Puskás Petit, amiért felvette felesége vezetéknevét, ezúttal szemébe mondták a kritikát. Peti azt mondta, nem is gondolta, milyen méhkasba nyúl majd ezzel a döntésével. Rengetegen írtak neki, de a haverjai sem értették a fociöltözőben. Azt mondták neki, feláldozta a férfiasságát. Peti szerint azért lett Puskás-Dallos Péter, mert szerette volna érzékeltetni, a házasságukban ők egyenrangú felek, így akart felesége előtt tisztelegni, és persze az sem baj, ha közben sikerül megkérdőjeleznie egy-két ódivatú szokást.

Petivel most körbejárták a fenntarthatóság témáját is, hiszen ő ebben igazán otthon van. Azt mesélte, legutóbb például az idegesítette fel, milyen kommentek érkeztek egy ártatlan posztjára, amiben annak örül, hogy egy áruház beszüntette a nejlonzacskót. Kommentbe jobbnál jobb összeesküvés-elméletek érkeztek, az emberek pedig vérre menő vitákba bocsátkoztak. Peti szerint azonban mindenki megértette volna, miről szól a posztja, ha elolvassa a linkelt cikket. Barnát pedig az bosszantja fel, amikor az áruházak a kis nejlonzacskók helyett újrahasznosítható zacskót árulnak – műanyagból, műanyag csomagolásban. 

Márkó attól van ki, hogy miért van meleg víz egy magát egyébként fenntarthatónak beállító áruház mosdójában. 

Peti mesélt arról is, milyen ellenállásba ütközik, amikor a környezettudatosságot próbálja népszerűsíteni. Barna végül megkérdezte, Pumped Gabóval van-e feszültség az ország ökocelebje címért való küzdelemben. Peti erre azt mondta, ilyesmin nem szoktak összeveszni, inkább néha lefekszenek egymással, hogy levezessék a feszültséget.

A srácok beszélgettek a takarítási szokásokról is. Peti és Márkó mindketten kitakarítanak otthon, mielőtt ilyesmi szolgáltatást rendelnek magukhoz. Azzal a fontos különbséggel, hogy míg Márkó magától és azért teszi, mert nem bízik a takarítóban, Peti inkább az anyósára bízza az egészet, aki attól izgul, hogy mit szól majd a takarítónő, ha meglátja a koszt. Barna viszont egyáltalán nem takarít, épp ezért vett most magának egy kézi porszívót: igaz, sokkal kisebb a teljesítménye, de jobb rosszabbul kitakarítani, mint sehogy.

A srácok úgy érezték, ebben a részben muszáj az ukrán háborút is megemlíteni. Beszélgettek arról a tehetetlenségérzésről, amit a háború és még inkább a menekültválság kapcsán éreznek. Barna szerint nála és sok barátjánál is megfigyelhető, hogy hiába a tenni akarás, sokszor az ember egyszerűen lebénul.

Peti, aki maga is sokat tesz a menekültekért, azt javasolja, mindenki kicsiben találja meg, hol tud segíteni, hogyan tud hasznos lenni.

Márkó szerint a segítés első fázisa másoknak pénzt adni, akik helyette elvégzik a munkát. A második azonban az, amikor az ember fel is kutatja, hogy mire van valójában szükség, és azt meg is csinálja. Peti szerint banálisan egyszerű megtalálni a segítség módját, ő például ráírt valakire, hogy megkérdezze, mire van szükség. A zenész-műsorvezető szerint ha az ember proaktívan keresi a segítség módját, úgy ez a mentalitás be fog épülni az életébe.

Márkó elhozta legutálatosabb zenéinek listáját, hogy ezzel kedveskedjen a The Biebers frontemberének. Szerinte a legrosszabbak azok a zenék, amikben fütyülnek. Miután azonban kiderült, hogy Márkó nem tud fütyülni, a többiek azonnal megfejtették, valószínűleg csak irigy azokra a zenészekre, akik tudnak. De Barna panaszkodott arra is, hogy a tejesdobozokon vajon miért nem oda írják a lejárati dátumot, ahova odaírják, hogy hova lesz írva. Tehát miért írják ki, hogy „lejárati dátum: a doboz alján”, amikor ezzel az erővel az információ egy helyre is mehetne.

Ezektől és sok minden mástól is síkidegek voltak ezen a héten. A jövő héten pedig újabb résszel érkezik a Márkó és Barna Síkideg.

(Borítókép: Gerencsér Tamás / Index)

Rovatok