Index Vakbarát Hírportál

A 11 éves magyar zseni mágikus realizmusa mindenkit elvarázsol

2022. április 23., szombat 05:40

Sávolt Karolina 11 éves, hatodik osztályos tanuló, és már kiállítása – na jó, kamarakiállítása – van a Bodó Galériában, a Falk Miksa utcában, a magyar művészeti élet epicentrumában. Van, aki egész életében nem jut el idáig, miközben Karolinának már most milliókért kelnek el a képei. Csütörtökön négyet is megvettek a gyűjtők a kamarakiállítás megnyitóján. Bemutatjuk a jövő – vagy már a jelen? – nagy magyar festőművészét.

Leonardo da Vinci 15 évesen adta festészetre a fejét, Michelangelo Buonarroti 13 évesen. Karolina még nem töltötte be a tizenkettőt – májusban fogja –, és már tárlata van a Bodó Galériában. Jó, jó, a galériatulajdonos Bodó János pontosít, kamarakiállítás az esemény neve.

Ám kamarakiállítás ide vagy oda, Sávolt Karolina időarányosan előrébb tart, mint az egyetemes művészettörténet két gigásza, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a kislány abszolút autodidakta módon festi 140×100-as vásznait, míg Leonardót az apja beadta Andrea del Verrocchio firenzei iskolájába, Michelangelo pedig az ugyancsak firenzei Domenico Ghirlandaiótól leste el a szakma mesterfogásait, nos, akkor végképp leeshet az állunk.

Amikor jó fél órával a bemutató kezdete előtt belépek a galériába, és megemlítem Bodó Jánosnak, hogy ritkaság ilyen fiatalon ennyire érett kvalitást mutatni és előrukkolni egy komplett, 25 festményből álló kiállítási anyaggal, a galériás megrázza a fejét.

Nem ritkaság, hanem példa nélküli, legalábbis amennyire én tudom. Magyarországon mindenképpen. Harminc éve vagyok a szakmában, még csak hasonlóval sem találkoztam. És ha figyelembe vesszük, hogy Karolina mindössze két éve kezdett el festeni, akkor még inkább sokkoló a jelenség. 

Bodó úr felidézi, hogy már többször járt Karolináéknál, jó ideje figyelemmel kíséri a kislány fejlődését, bár fejlődésről a szó klasszikus értelmében nem is lehet beszélni, mert ahogy elnézem az időben első alkotást, az Éjjeli szirmok című virágcsendéletet, az ifjú művész azonnal teljes fegyverzetében robbant be a honi képzőművészeti szcénába.  Bodó úr további információmorzsával szolgál:

Karolina nemrégiben felajánlotta egyik alkotását egy jótékonysági árverésünkre, és anélkül, hogy konkrét összeget említenék, olyan áron kelt el a festmény, amilyenen például Kádár Béla vásznait szokták megvenni.

Ha az olvasónak ismerős az ifjú festőművész vezetékneve, akkor ez nem a véletlen műve: édesapja, Sávolt Ákos neves sebész, nagybátyja, Sávolt Attila a közelmúlt magyar teniszbajnoka, édesanyja, Szabó Tünde pedig az 1992-es barcelonai olimpia (100 méteres hátúszás) ezüstérmese, ez idő szerint a sportért felelős államtitkár. Bodó János fontosnak tartja elmondani:

Még véletlenül se jusson eszébe senkinek sem, hogy Karolina családi közbenjárásnak köszönhetően jutott ehhez a kiállítási lehetőséghez. Az ő festményei saját jogon láthatók itt és most, ahogy már mondtam, a kislány egyedülálló jelenség a magyar képzőművészetben. 

Tényleg az. Karolina tizenegy éves létére úgy fogalmaz, mint egy felnőtt, sőt nem futja meg azokat a tiszteletköröket, amelyeket idősebb, tapasztaltabb pályatársai, hanem megejtő természetességgel, keresetlen szavakkal beszél önmagáról és művészetéről:

Valójában a pandémiának köszönhetem, hogy elkezdtem festeni, bár már korábban is rajzolgattam, de körülbelül két éve vettem ecsetet a kezembe. Kezdetben akrillal festettem, majd jött az olaj, miközben terjeszkedtem. Előbb kinőttem a szobámat, majd elfoglaltam anya dolgozószobáját, de nem volt elég a terület, és birtokba vettem a nappalit. Most már kiköltözöm a kertünkbe, ott építenek nekem egy műtermet a szüleim. 

Annak idején Rippl-Rónai is így csinálta, említi a megnyitó moderátora, háziasszonya, Radványi Dorottya...

Szabó Tünde, az édesanya mesélt lánya sajátos technikájáról. Karolina leteríti a földre a vásznat, megrajzolja az általa elképzelt kép kontúrjait, majd jön a keret megtöltése tartalommal, a színek felhordása.

Ha sikerül kikevernem egy olyan színt, ami nagyon megtetszik, azt azonnal felhasználom – avat be Karolina a munkafolyamat rejtelmeibe.

Karolina vérbeli autodidakta, ahogy ő fogalmaz, online tanulja a festészetet. És azonnal rátalált a senki máséval össze nem téveszthető stílusára. Bodó Jánossal együtt próbáljuk beskatulyázni a jobbára egzotikus női arcokat, trópusi gyümölcsöket, virágokat és állatokat – szemmel láthatóan a tukán a kedvenc madara! – ábrázoló képeket, de a galériás elejét veszi a találgatásnak:

Karolina-stílus, ez a legjobb kifejezés arra, ahogy a kislány fest. Senki máshoz nem hasonlítható, lehetetlen besuszterolni valamelyik stílusirányzatba. Kétségtelenül tartalmaz naiv elemeket, de semmiképpen sem nevezném naiv festőnek, hiszen ahhoz túlságosan kifinomult a technikája, továbbá még gyerek, szemben a naivakkal, akik felnőttkorban találtak rá önmagukra. Amikor tavaly nyáron Karolina felajánlotta a Madárka világa című képét egy jótékonysági árverésünkre, amelynek bevételét az „És Mégis Élni Alapítvány” javára fordítottuk, engem is sokkolt az a leütési ár, amennyiért a festmény elkelt. 

Jómagam még egy darabig töprengek ezen, és amikor jó két órával később hazamegyek a bemutatóról, akkor villan be az, ami már jó ideje ott bujkált a fejemben, csak nem tudtam megfogalmazni.

Bingó, hát persze, ami az irodalomban Gabriel García Márquez mágikus realizmusa, az Karolina művészete a festészetben a színpompás tukánokkal, trópusi növényekkel és állatokkal, a gyönyörű fekete és csokibarna nők portréival. 

Miközben elmerülök a karolinai mesevilág útvesztőjében, jut idő eszmecserére is az ifjú hölggyel. Aki kiválóan beszél angolul és spanyolul, kitűnő tanuló, és valami rejtélyes módon arra is jut ideje, hogy a magyar korosztályos teniszranglistán felkerüljön a harmadik helyre az U12-es kategóriában. De vajon mikor tud festeni egy spanyollecke és a teniszedzés között?

Hétvégén – mondja. – A szombat és a vasárnap a festészeté. Megálmodom vagy az internetről nyert impressziók alapján kitalálom a témáimat, megrajzolom a kontúrokat, és kikeverem a színeket. Ennyi...

Tényleg csak ennyi volna? Ha igen, akkor bármelyikünkből festőművész válhatna, de nem válik, mert az emberiség 99,99 százalékából hiányzik az a csipetnyi hozzávaló, ami Karolinát megkülönbözteti a többi egyszerű földi halandótól.

Ennek a valaminek neve is van: tehetség. Alighanem ennek az apróságnak köszönhető, hogy a kamarakiállítás közben négy Karolina-festmény azon melegében, „lábon” elkelt. Bár a vételár galériás körökben üzleti titok, annyit azért elárulunk, hogy ezúttal is mérvadó a kádár bélai árkategória...

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok