Index Vakbarát Hírportál

Minden eddiginél több színházi produkció a VéNégy Fesztiválon

2022. április 25., hétfő 16:29 | aznap frissítve

Számos szakmai díjat elnyert magyar színházi előadás, Örkény egypercesein alapuló szlovák darab, Petőfi Sándor alakját is megidéző cseh produkció és Shakespeare Titus Andronicus című drámájának kortárs lengyel feldolgozása lesznek a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő színházi programjai. A megszokott színházi sátor mellett két kortárs produkció debütál új helyszínen, emellett utcaszínházi előadások, tűzzsonglőrök, gólyalábasok és egy kuriózumnak számító VR színházi attrakció is látható lesz június 23. és 26. között Nagymaroson.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó évente izgalmas kortárs produkciókat mutat be a visegrádi négyek országainak színházi életéből.

Az idei fesztivál június 23-án a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadásával indul. 

„A kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, Viktor Rizsakov rendezte darab a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá Szűcs Nelli felejthetetlen alakításával” – áll a fesztivál közleményében.

Másnap a nyitrai Andrej Bagar Színház Örkény István Egyperces novelláin alapuló A remény hal meg utoljára című előadását adják Peter Oszlík rendezésében. A groteszk humorral átitatott darab 2021-ben debütált az azt megelőző időszak eseményeire reagálva. 

„Válságos időkben, amikor könnyű elveszíteni a reményt és az örömet, Örkény abszurd világán keresztül próbálják átadni az üzenetet: minden nehéz helyzetet érdemes egy másik szemszögből, humorral és könnyedén szemlélni. A főszereplő, Ibolya asszony útja a régmúlt világának szembesítése a jelenünk abszurditásával.”

Klasszikus hatások, új előadások

A cseh Moravské Divadlo Olomouc színház egy készülőfélben lévő gálaprodukciót hoz június 25-én a nagymarosi Duna-partra. A Modern Ballett Gala különlegessége, hogy a költő születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi Sándor alakját is megidézi.

A lengyel Song of the Goat Theater a zárónapon mutatja be William Shakespeare egyik legvéresebb és legerőszakosabb tragédiája, a Titus Andronicus által inspirált Andronicus-Synecdoche című előadását. 

A performance-szerű feldolgozás a szereplők egyéni élményein keresztül reflektál olyan univerzális kérdésekre, mint a bosszúból fakadó kegyetlenség vagy a moralitás különböző problémái. A művészek a rossz kezdetét kutatják az emberben, azokat a sebeket keresik, amelyekből a bosszú és az erőszak születik.

Új színházi helyszínként debütál az ÁRTÉR: itt két kortárs magyar produkciót nézhetnek meg. Az Oberon Társulat Bündeltanz című produkciója a magyarországi németek elűzésével foglalkozik, a Ludwig Trupp Társulat A falu rossza című, abszurd humorú előadása egy reményvesztett szerelmes, Gödör Sándor történetén keresztül a vidéki magyarság életébe enged betekintést. 

Igazi különlegességnek ígérkezik a lengyel társulat VR-technikán alapuló színházi produkciója is, emellett pedig mindennap utcaszínházi előadásokkal várják az érdeklődőket. A zene és színházi élményeken túl tűzzsonglőrök, gólyalábasok és számos varázslat vár a VéNégy Fesztivál látogatóira.

A fesztivál szervezőinek célja, hogy minél többen részt vegyenek a színházi programokon, ezért a színházjegyet váltó nézőket az előadás megtekintése után megajándékozzák egy aznapra szóló fesztiválbelépővel: az érdeklődők a Morcheeba, a Tankcsapda, a Halott Pénz, az Irie Maffia, a Vad Fruttik és a Hiperkarma zenéire is bulizhatnak a VéNégy Fesztiválon.

A cikk az Index és a VéNégy Fesztivál Kft. tartalmi együttműködésének keretében valósult meg.

(Borítókép: A falu rossza című előadás. Fotó: Déryné Program)

Rovatok