Különleges és roppant mód nosztalgikus kiállítás nyílt nemrég a Magyar Nemzeti Galériában. Az „Art déco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)” című tárlat izgalmas plakátokat, korabeli bútorokat, csodaszép öltözékeket, régi filmeket és városi tereket mutat be, átfogó képet nyújtva a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról.
„Úgy éltem volna ebben a korban, te nem?” – súgja oda a kiállításon egy férfi, miközben a korabeli Budapestet bemutató fekete-fehér némafilm pörög előttünk a falon. Az emberek kényelmesen bóklásznak az utcán, még a gyorsított felvételek ellenére is komótosnak tűnik a járásuk. A Lánchídon fekete autók pöfögnek át, a Vígszínház előtt egy (feltehetően) zsemleszínű eb várja, hogy átkeljen a villamossíneken.
Nem tudom, hogy szívesen éltem volna-e abban a korban, tekintve, hogy mégiscsak az első világháború utáni évekről beszélünk, amelyek Európa-szerte súlyos társadalmi traumákat okoztak, és olvastam F. Scott Fitzgerald Babylon Revisited című novelláját – számomra A nagy Gatsbynél sokkal élvezetesebb olvasmány –, egyvalami azonban biztos: ha a látványt nézzük, igenis szívesen éltem volna száz évvel ezelőtt, és azt is megkockáztatom, hogy akkoriban a hangulatra sem lehetett panasz – értem ezalatt a féktelen szórakozási és költekezési vágyat, amely meghatározta az emberek életét.
„A két háború közötti időszak művészetében az avantgárd második hulláma programszerűen reagált a korszak nagy kérdéseire. Több olyan művészcsoport és mozgalom szerveződött, amely a művészi formák radikális megújításának szándékával kapcsolta össze. A mindennapok kultúrájában is tért hódított a modernitás, itt azonban nem annyira esztétikai vagy szociális célkitűzéssel, mint inkább a szórakozásra, az élet élvezésére irányuló túlfűtött vággyal párosult, amely a közelmúlt szörnyű tapasztalatainak feledésére irányult. A szépség, a csillogás, az életöröm iránti felfokozott igény jelent meg az art déco ízlésvilágában, s különösen az élvezeti cikkeket vagy a szórakozás színtereit reklámozó plakátok közegében” – olvasható rögtön az első teremben, a kiállítás elején, amelynek középpontjában a magyar art déco művészet – elsősorban a plakátművészet – és a modern nagyvárosi élet áll. Olyan nagyszerű művészek alkotásain keresztül, mint Bottlik József, Molnár-C. Pál vagy gróf Batthyány Gyula.
Az 1925-ös párizsi nemzetközi iparművészeti kiállítás (Exposition internationale des arts décoratifs et industriel modernes) címéből létrehozott művészettörténeti fogalom, vagyis az art déco újrafelfedezése a 60-as években történt meg, és ekkor alkotta meg Bevis Hillier művészettörténész a máig használatos kifejezést. A közkeletű elnevezés inkább egyfajta ízlésvilágot, életérzést, mintsem pontosan definiálható, jól körülhatárolt stílust jelent.
A körülbelül egy óra alatt kényelmesen bejárható tárlat több mint 250 műtárgyat mutat be, amelyek zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, sőt némelyik relikviát korábban még soha nem láthatta a nagyérdemű. Az 1920-as és az 1930-as évtized sok változást hozott az emberek életébe, hiszen az első világháború traumája és a spanyolnáthajárvány szörnyűségei után (a gazdasági konszolidációval együtt) féktelen vágy jelent meg az élet élvezete iránt, az art déco ízlésvilágának meghatározó eleme – amolyan ismertetőjegye – az ezzel járó csillogás, az olykor dekadenciába átcsapó mohó életvágy volt.
Az art déco irányzatban sokféle inspiráció keveredett: az avantgárd képzőművészet eredményei, a szecessziós stilizálás, a történeti stílusok idézetei, valamint a népművészet, az egzotikus kultúrák vagy éppen az ókori Egyiptom művészetének újrafelfedezése.
A plakátok szándékosan lehengerlő, megnyerő célzattal készültek, ennek tökéletes eszköze volt a szemkápráztató látványosság, az elegancia csillogása, az erotika csábítása, az egzotikum varázsa, a sebesség mámora, az alvilág borzongató romantikája. Az art déco egyszerre hatott a képzőművészetre, az iparművészetre, a filmre, a színházra, a zenére és az építészetre is.
A plakátok tükrözik a kor jelenségeit, az új nőideált, a modern divatot, a sport és az egészség kultuszát, az újdonságokat – autó, rádió, hangosfilm –, valamint a szórakozás olyan új formáit, mint például a jazzkoncertek, mulatók vagy revük világa, hangulata, és persze az utópisztikus létforma után való vágyódást is: példaként álljon itt Fritz Lang zseniális némafilmje, az 1927-es Metropolisz, amelyből részleteket vetítenek a kiállításon, és amely még egy plakáton is megjelenik.
A kiállítás dramaturgiájára is érdemes odafigyelni: a privát, intim szférától halad a nyilvános felé. Megjelennek az új női divat és testkultúra tárgyai, feltűnnek az immár modern bútorokkal berendezett polgári otthonok, használati és dísztárgyaik, az art déco iparművészet remekei, majd következnek a nagyváros, azaz Budapest életének terei. Megelevenednek a nagyvárosi áruházak – a legendás Corvin – és mozik, a látogatók pedig betekintést nyerhetnek a hollywoodi sztárok világába, valamint a világszerte híres budapesti éjszakai életbe is.
(A kiállítás április 12. és augusztus 28. között látogatható.)
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)